Sziasztok!
Hát nem vártam meg a 12 komit, de itt az új. Kicsit lehet, hogy sok időt ültem rajta, sőt volt egy időszakom, amikor nem is volt erőm és ihletem se írni...DE itt a következő! Remélem tetszeni fog! Most akkor maradjunk a 10 kommentnél...és jön a következő...nem lövök le az új részből semmit se...majd meglátjátok...de fordulat lesz benne elég...mint ahogy nálam megszokott!
Jó olvasást! Várom a véleményeket!
Üdv.
Gicus
***
Elméletileg kedden indultunk volna tovább Monacoba, de a szobában tevékenykedő, telefonáló, idegeskedő orvos arcán láttam, hogy mindenki menni fog, csak én nem.
- Smith Kisasszony! – szólt kicsit félve a doki
- Hagyd Juan! Majd én! – szólt közbe Doki - Szóval arról van szó Halie, hogy találtunk egy vérömlenyt az agyadban. Ami vészesen nő a baleseted óta.
Sebi és Virág azonnal leültek mellém, miközben én falfehérré váltam. Először azt hittem, hogy csak rosszul hallottam. Azt kívántam, hogy ez csak egy rossz álom legyen, és most fogok felébredni belőle. De nem az volt. Ez volt a valóság. A csupasz és fájdalmas valóság.
- Tehát meg fogok halni? – kérdeztem, visszafogottan, halkan 5 perc csend után.
Néma csönd telepedett szobára. Mindenki engem figyelt. Sebi szemében láttam a dühöt, Virágéban az elkeseredetséget, Dokiéban a tanácstalanságot.
- Valaki mondja már meg a fenébe is!! Meg fogok halni? – kérdeztem már dühösen.
- Halie, ennek az esélye 1 az 1 millióhoz, úgyhogy szinte semmi.
- A ’szinte semmi’ annyit tesz, hogy bekövetkezhet – majd lecsordult az első könnycsepp az arcomon…az életemért.
- Holnap kora reggel indulunk Monacoba. Remélhetőleg semmi nem fog ebből kiderülni. Andyvel meg majd beszélek, hogy sajtó szempontból mit mondunk a nagyérdeműnek.
- Renden! Akkor most én visszamennék összepakolni. Köszönök mindent. – majd megöltem mindkét orvost.
Sebi és Virág, kísért vissza a hotelba ahol már nagy volt a nyüzsi. Mindenki készülődött Monacoba.
- Segítsek pakolni? – kérdezte Virág miközben a lift felé tartottunk.
- Igen, hálás lennék érte.
Felmentünk a szobámba, és fél óra alatt minden cuccom bepakoltunk. Egyedül egy fehér nadrágot hagytam kint, és egy csapat logós toppot, amit a holnapi utazáshoz szántam. Miután már nagyjából minden meg volt, Virágnak sürgős hívása volt, így mennie kellett azonnal. Egyedül mászkáltam a szobámba, és gondolkoztam. Ennyi lett volna megírva? 23 évesen búcsút kell intsek az életemnek? Egy üveg Cherryt emeltem ki a bárszekrényből.
- Nem old meg semmit… - hirtelen hátra néztem majd vissza az üvegre.
- De legalább pár óráig nem gondolok arra, hogy már csak napjaim vannak hátra.
- Ne hülyéskedj már Halie! Megműtenek és minden rendben lesz! – próbált nyugtatni Rob de láttam a szemében, hogy ő is fél.
Oda jött hozzám és átölelt. A karjaiban kezdtem egy picit megnyugodni, de ennek ellenére sem tudtam elsiklani a tény felett, hogy 1 az 1 millióhoz az esélyem, és akkor még a különböző komplikációkról nem is beszéltünk.
Órákat beszélgettünk át Robbal megnyugtatott a tudat, hogy ott van velem. Éjszakára olyan szinten kimerültem, hogy képtelen voltam akármin is gondolkozni. Reggel korán keltem, hisz várt egy pár órás repülő út Dokival.
- Mehetünk Halie? – kérdezte Doki miközben kijelentkezett a hotelból.
- Van más választásom? – kérdeztem egy erőltetett mosollyal az arcomon.
Én is kijelentkeztem és a cuccommal elindultam a hotel elé, ahol Rob várt egy autóval. Nem beszéltünk egymással. Kínos csönd telepedett az autóra. Egy fél órás út után már a Barcelonai repülőtéren találtam magam. Robbal váltottunk egy puszit és Dokival már indultunk is a repülőnk felé.
- Akarsz róla beszélni? – kérdezte miközben becsukta a kezében lévő könyvet.
- Ne haragudj Doki, de most nem. Nem szeretnék.
- Semmi gond Csillagom.
A kezembe vettem egy jegyzettömböt és egy tollat, és megpróbáltam levelet írni Kiminek. Az elején ne mnagyon ment, de ahogy kinéztem az ablakon minden összeállt a fejemben.
„Kimi! Amikor ezt a levelet olvasod, valószínűleg én már egy monaco-i klinika műtőasztalán fekszem. Lehet, hogy az utolsó gondolataim olvasod. Szeretlek, és szeretni foglak mindig is. Ha bekövetkezne az amitől félek, kérlek légy boldog! Attól függetlenül, hogy hogyan váltunk el, én tudom, hogy nem ez az alap hozzáállásod. Egy másik Kimit ismerhettem meg benned, amikor megnyíltál nekem. Mindig is szeretni foglak! Szeretlek! Halie”
Ahogy leírtam a nevem azonnal összehajtottam. Nem olvastam át, nem futottam végig, csak összehajtottam.
- Doki, megtennél nekem valamit?
- Persze! Miben segíthetek?
- Ezt – majd a kezébe nyomtam a levélkét – add át Kiminek!
- Rendben! – és mélyre süllyesztette a táskájába.
- Csak akkor add oda neki, amikor én már a műtőben vagyok. Ne hamarabb!!
- Értem. Oda adom neki.
A fenn maradó időben, az eget kémleltem. Kis idő után viszont elnyomott az álom.
Arra ébredtem fel, hogy leszállt a gépünk. Leszálltunk, felvettük a csomagjaink és már mentünk is a hotelba.
- Halie! 1 óra múlva találkozó itt, mert utána mennünk kell a kórházba ahol megmondják pontosan, hogy mi a baj, és, hogy mi fog most történni ezek után.
- Rendben. Köszönöm Doki! – majd nyomtam egy puszit a homlokára.
Lassan úgy érzem, hogy ez a csapat a családom.
Épp készülődtem, amikor megszólalt a telefonom. Andy az.
- Szia Halie! Megérkeztetek már? – kérdezte aggódva
- Szia Andy! Igen már itt vagyunk, épp most pakolok.
- Jó figyelj, lesz egy nem tervezett gála Monacoba, tudom, hogy még nem tudsz semmit, de elméletileg csütörtökön lesz ez megrendezve, és mindenkinek kötelező a megjelenés, mert egy új autót fognak bemutatni, aki támogatja az F1-et így mindenkit meghívtak.
- Jó jó értem. Azért kell elmenni, hogy ne lépjen vissza a támogatástól.
- Igen. Pontosan!
Miután megbeszéltük a részleteket letettük, ettem pár falatot az étterembe, és elindultunk Dokival a kórházba.
Pár vizsgálat után az orvos behívott minket az irodájába.
- Szervusz George!
- Szia Doki! – köszönt az ismeretlen alacsony orvos Dokinak.
- Mit találtatok? – kérdezte Doki türelmetlenül.
- Megnéztük az előző leleteket, a balesetről, és azt amit a Spanyol kollegák csináltak ugye de elvonatkoztatva csináltuk meg mi is. Minden tünet és lelet krónikus subduralis vérömlenyre utal a kemény és a lágy rész között. Ami ugye egy rutin műtéttel eltávolítható, és feltérképezhető ugye érfestéssel.
- Rendben. Mennyire súlyos? – kérdezte Doki
- Nem tudni. Sajna biztosabbat csak az érfestés után tudunk mondani. Nem tudom így meghatározni, hogy hány milliméter lehet a kiterjedése és vastagsága.
- És akkor mit javasolsz? Te vagy az ász ilyen téren. – mosolygott Doki miközben a leleteim olvasgatta.
- Én azt mondanám, hogy amíg nem tudunk, semmi biztosat addig a kisasszony ne nagyon üljön Forma 1-es autóba. Nem tudhatjuk, hogy a G erők hogy hatnak az ömlenyre.
Sajnos, most sem nyugodtam meg. Mindig csak az járt a fejembe, hogy mi lesz ha….De ahogy Rob és Guill szokta mondani, nincs olyan, hogy mi lesz ha…itt csak tények vannak és számok. A doki másnapra írt ki érfestésre. Kicsit félek, mert ilyenem sosem volt még. Holnap érkezik a csapat nagy része, akik mit sem tudnak a dolgokról.
Miután haza vitt Doki, ledőltem, egy picit pihenni hisz elég megterhelők ezek a vizsgálatok. Holnap ismét kórház, utána csütörtökön pedig az a hőn áhított gála est…
