21. Fejezet

Sziasztok!

Meg lett a szavazás eredménye, így az első variációval folytatódik tovább a történet. Ez a fejezet, mint átkötő fejezetnek készült. :) Remélem tetszeni fog...egy két kommentárt azért légyszii írjatok...csak, hogy tudjam, hogy körülbelül megütöttem azt a mércét amit vártatok egy ilyen dráma után...

Jó olvasást!

Gicus

***

[Christian Horner ]

Ültem az irodámba és a fejem fogtam. Éreztem, hogy valamilyen szinten én is hibás vagyok. Ha nem hagyom, hogy pályára menjen nem lett volna tragédia. Guill valószínűleg soha nem fog ezek után megbízni bennem. Kimi engem fog okolni mindenért. Fájdalmasan emeltem fel a telefont, és tárcsáztam Halie szüleit.

- Igen tessék, Susann Smith.

- Jó napot kívánok asszonyom. Christian Horner vagyok, a Red Bull Racing csapatfőnöke.

- Miben segíthetek? – kérdezte a nő illedelmesen, még szinte hallottam, a hangjában azt a boldog csengést.

- Sajnálom de…Halie….Halie meghalt egy tragikus balesetben.

Nem kaptam választ, csak egy csattanást hallottam a másik oldalról. Valószínűleg lesokkolta a hír. Én az orrnyergem fogtam és potyogtak a könnyeim. Férfi létemre nem szégyelltem a könnyeim.

- Sajnálom! – próbáltam szavakat találni, de egy épp a gyerekét elvesztő anyát a szavak nem nyugtatják.

Fájt Halie elvesztése. Nagyon jó pilótát tudtunk volna faragni belőle. A lendület amit árasztott, a mosolya, a hisztijei…mind hiányozni fog a csapatnak. Végig nézek a csapatomon és látom rajtuk, hogy teljesen porba taposta őket ez a hír. Mindenki fekete karszalaggal járkál a Paddockba. De nem csak a Red Bull, hanem minden pilóta. Sebastiant is mélyen érintette a hír. Virág pedig a tőle megszokott hidegséggel reagálja le a dolgot. A szemében látszik viszont, hogy meg van törve.

A papírok szanaszét hevertek az asztalomon, mint, ahogy az életem is szanaszét hevert jelen pillanatban. Próbáltam a könnyeimmel küszködve legalább az asztalomon rendet tenni, de nem ment. Végig Halie járt a fejemben. Mindenért én vagyok a hibás…Ezt senki nem fogja nekem megbocsájtani. Majd úgy döntöttem, hogy összehívok egy rendkívüli ülést.

„Tisztelt Sporttársak! A holnapi napon rendkívüli ülést hívok össze a hétvégén történt esetből kifolyólag. Kérek mindenkit, hogy tegye tiszteletét az eseményen. Tisztelettel, Christian Horner”

’Küldés’….lehet, hogy ezzel az egy gombnyomással írtam alá a halálos ítéletem. Éjjel is még az irodámba dolgoztam, marcangoltam magam amikor nyílt az ajtó.

- Angela, meg mondtam, hogy senki ne zavarjon most! – mondtam automatikusan.

- Angela már elment aludni Christian, már csak te vagy ide kint. Menj haza pihenni. – Guill volt az…a hangja valamelyest megnyugtatott

- Nem értheted Guill…nem megyek haza még rendet kell tennem az iratok között…minden szanaszét van.

- De értem Christian. Most veszítetted el az egyik embered…tudom milyen érzés. Én a barátom veszítettem el évekkel ezelőtt…az én hibámból. Fejezd be és menj haza pihenni.

- Ez nem olyan…

- De Christian pont olyan. Attól függetlnül, hogy te itt pakolászol és marcangolod magad, Halie nem fog feltámadni, besétálni az ajtón, nevetve, vagy épp hisztizve.

Közben kihúztam a fiókom, kivettem belőle egy doboz gyógyszert, és bevettem belőle egyet. Nyugtató volt, hogy ha már nem alszom azért ne legyek ideges annyira. Bár inkább a lelkiismeretem fájt a legjobban.

- Mi mind melletted állunk Christian. Mind. Az összes szerelő, az összes ember, aki egyáltalán a Forma 1-ben dolgozik. Te rád hárult most ez a felelősség. Tudom, hogy nehéz…De…erős vagy Christian!!

- Nem fogok tudni az anyukája szemébe nézni. És el fogom viselni, ha nekem esik. Mert miattam vesztette el a lányát.

- Na gyere! – majd oda jött mellém, és megfogta a vállam mire én csak felemelkedtem a székből.

Csak a kanapémig jutottam el. Ott feltettem a lábam a karfájára, a fejem alá tettem a kezem, és a plafont bámultam. Nem voltam képes megmozdulni. Guill a mellettem lévő székbe ült le, és ő is csak nézete a plafont. A csönd néha többet mond minden szónál.

Az éjszakát az irodámba töltöttük. Másnap mind a ketten gyűrötten ébredtünk. Elmentem letusolni majd felvettem az egyik öltönyöm, és próbáltam lélekben felkészülni az értekezletre. Reggel 9-re beszéltük meg végül az értekezletet. Mindenki ott volt időben, én léptem be utoljára. Helmut Marko, Adrian Newey, a mérnökök és mindenki, aki számított. Egy percig nem tudtam, hogy mégis mit mondjak, nem találtam a hangom, a gondolataim, majd erőt vettem magamon és elkezdtem. Nem vagyok biztos a vezetői pozíciómba. Összetörtem…A bizalmi szavazás alapján viszont, Ők mind, aki a szemembe néz, itt a terembe mindenki megbízik bennem.

[Kimi Räikönnen]

Feküdtem az ágyamon, de nem tudtam aludni. Halie fényképét tartottam a kezembe. És csak néztem, és gondolkodtam. Pár nappal ezelőtt még azt, hittem ő lesz életem szerelme, akivel leélem a további napjaim, éveim. Vele együtt öregszem meg. De nem így fog történni, mert az Élet elvette tőlem.

- Mindig ott leszel egy képzeletbeli rajtkockán. Mindig tied lesz a pole, és minden versenyen le fog inteni a kockás zászló. Soha nem felejtünk. Mindig ott leszel a listán, mindig itt leszel velünk.

Kicsordultak a könnyeim és magamhoz szorítottam a képét. Majd nyílt az ajtót egy halk kopogást követően.

- Jól vagy? – kérdezte Sebastian az ajtóból.

- Te jól lennél, ha elveszítenéd a szerelmed?

- Igen…értem…hülye kérdés volt. Bocs.

Bejött hozzám és elterült mellettem az ágyon. Nem szólt semmit, csak némán feküdt melettem.

- Barátok… - és nyújtotta a kezét.

- Örökkön örökké…Örökkön örökké. – majd a mellkasomhoz húztam a kezét. – Miért nem alszol öcskös? – kérdeztem tőle hallkan.

- Nem tudok Kimi…nem hagy nyugodni a tudat, hogy nincs köztünk. Hogy vége…ennyi volt. Nem tudom elfogadni. Miért?

- Mert kegyetlen az élet. Egy rohadék, aki elvesz minden szépet és jót.

- Ne mond ezt…

- De ezt mondom, mert így van… - majd utat engedtem a könnyeimnek. Megállás nélkül sírtam.

Feltörtek az élmények, az emlékek, és minden egyéb. A telefonom nyomkodtam és a régi sms-et olvastam. Kínoztam magam. Nem akarom soha elfelejteni. A laptopom háttérképe is az ő autója, ahogy a Spanyol Nagydíj után az orrán ugrálva örül.

- Holnap összeszedem a cuccait. – néztem Sebre kisírt szemekkel.

- Segítsek? Vagy szóljunk Virágnak?

- Nem kell. Megcsinálom én. Eljössz velem?

- Természetesen. Rám mindig számíthatsz.

Nem tudom mikor nyomott el minket az álom…Nem volt jó éjszaka. Végig Halievel álmodtam, beszéltem vele. A szemem égett reggel. Seb még mélyen aludt amikor én már fent voltam. A képet magam mellett találtam meg. Onnan mosolygott rám…soha többet nem kelek mellette. Kirobogtam a fürdőbe próbáltam valamit kezdeni magammal, de még az élet is fájt, nem, hogy még valahogy kinézzek. Felvettem egy farmert és egy fekete inget. Seb is felébredt mire kiértem, ő is felöltözött, és indultunk összeszedni a cuccait.

Minden egyes tárgy egy kés volt a szívembe. Egyikünk se bírta sírás nélkül. Seb egy borítékot talált, kibontottuk…

- Nézd csak Kimi. Az első vele töltött ’Össznépi’ képei…

- Hmmm…ezt még én nyomtattam ki neki. Ekkor még milyen önfeledten szívattuk egymást.

- Nem is hittem volna, hogy meg van még neki.

Miután tovább kotorásztunk, megtaláltuk azokat a pohár alátéteket, amiket az egyik vacsoránk közben tett el, az egyik étteremben. Mindent eltett, ami számára fontos volt. A Spanyolba szerzett trófeája, csapat képek, vicces képek.

Fogtam a trófeáját, és leültem az ágya szélére.

- Szerinted Seb, megengedik, hogy megtartsam? Ennyi hátha marad belőle, a képeken kívül.

- Szerintem megtarthatod. – mondta ő is szipogva.

Körülbelül 3 óra kellett mire mindent elpakoltunk. Ahogy léptünk ki a szobából, még éreztem az illatát. A parfümje és a tusfürdője illatát.

Amikor bezártam magam mögött az ajtót, olyan volt mintha egy egész fejezet zárult volna le az életemben. Űrt hagyva a lelkembe, kiszakítva belőlem egy darabot. Egy darabom Halievel együtt a sírba száll. Elvitte a szívem egy darabját ami most majd’ megszakad utána. Nem akarom elfogadni, hogy nincs többé, de sajnos már semmi nem támasztja fel. Nem hibáztatok senkit, mert nincs értelme a fájdalmas gyászban okolni a másikat. Mindenkin nagy a nyomás, nagy lelki fájdalom elveszíteni egy embert a csapatból…De az élet mostoha…

Előzetes!

Sziasztok!

Látom már aktivizáltátok magatokat, így most egy kis előzetest adok a két lehetőség közül. :)

1. Version

Halie halála után nehezen ül vissza Kimi Räikönnen a versenyautóba. Nehezen dolgozza fel Kedvese - egyben csapattársa - halálát. Sebivel még szorosabbá válik a viszonyuk, hiszen a versenytárs elhatározza, hogy kirángatja a depressziójából. Új emberekkel ismerkednek meg. Újra fogalmazzák a versenyzésüket. Kimi új csapattársat kap, ismét egy leányzó személyében, és egy új versenymérnököt aki próbálja betörni a megvadult versenyzőt. Ki fog kijönni győztesként? A két nő közül? A kemény versenymérnök, vagy az aki Halie Smith-re hasonlít személyiségileg?

2. Version

Kimi Räikönnen összetör Kedvese halálát követően. Képtelen visszaülni a versenyautójába, így Christian Horner úgy dönt, újjá építi a csapatot. Kimi Räikönnen mint versenymérnök fog dolgozni a csapatnál, és újabb legendás gyermek fog visszatérni a Forma 1 világába, Leo Mansell személyében. Kimi felfedezni véli az ifjú titánba, és próbálja megóvni őt azoktól a baklövésektől amiket ő elkövetett fiatal korában a Forma 1-ben. Csapattársa pedig egy félig magyar félig angol leányzó lesz, Ágnes Milborrow. És, hogyan fog folytatódni a szerelmi történet? Ki kivel? Azt majd, akkor tudjátok meg ha ezt választjátok!

Remélem megkönnyítettem a döntésetek!! :)

Üdv.

Gicus

20. Fejezet

Sziasztok!

Itt a 20. fejezet, és ezzel a fejezettel választás elé állítalak titeket! Van pár alternatíva amit meg lehetne valósítani...ez persze csak rajtatok áll vagy bukik.

Most érkeztem el az első évad végéhez. Van egy elképzelésem, hogy én hogyan alakítanám tovább a sztorit, de azért szavazásra bocsájtom a dolgot.

1. Version...

Kimi továbbra is versenyző marad, de kisebb nagyobb vívódások árán más emberrel lesz együtt...

2. Version...

Behozok egy új férfi szereplőt, és vele alakítom tovább a sztorit úgy, hogy Kimi is jelentős szerpet játszik a dologba.

Oldalt kitettem egy szavazást! 4 napig fog élni a dolog, tehát döntsetek :) Én mind két dolgot szivesen megírnám. Bár ha van rá igény...akkor akár mind a kettő, persze egy másik blog keretein belül!

Na és akkor most a fejezetről. Sokan fogtok valószínűleg utálni...de ezt muszáj voltam meglépni. Egy kis katarzist akartam hozni a sztoriba ami sikerült is a Bétám szerint...hát kíváncsi vagyok rá, hogy ti mit szóltok a dologhoz...tehát ha lehet, akkor most tényleg kommentárokat kérek!! :) Légysziiii :(

Jó olvasát és ne feledkezettek meg a szavazásról!!

Üdv. Gicus

***

*

Hajnali 3-ra értem haza a kórházból, begipszelt karral, teljesen álmosan, kimerülten, de a legjobban az dühített, hogy szétvágták azok a hentesek a legdrágább öltönyöm. Ágit is felkísértem a szobájába, tehát máról meg volt az összes jó cselekedetem. A másik dühítő dolog az ebben a sztoriban, hogy így lőttek a futamomnak. Bár, ha jobban bele gondolok, jobb is ez így. Így legalább nem töröm szét az autót. Ezen gondolatok közben próbáltam letusolni, de mindez egy gipszes kézzel kicsit nehézkesen alakult. Miután sikerült véghez vinni a műveletet, lefeküdtem, de nem tudtam aludni igazán. Végig az járt a fejembe, hogy holnap végre újra láthatom.

*

Nem igazán keltem másnap jól. Verejtékben úsztam és ziháltam. Nem emlékszem, hogy mit álmodtam, de biztosan nem lehetett kellemes. A gyomrom forgott, a fejem fájt. Kicsit sokat ittam előző este. Bemásztam a fürdőbe bele néztem a tükörbe, ami nem volt jó ötlet. Másnap nem szeretem megnézni az arcom a pénztárcám illetve a híváslistám…Valahogy volt egy olyan érzésem, így reggel, hogy ezt már egyszer megéltem. Nem foglalkozva a dejavu érzésemmel embert faragtam magamból. Fürdés, hajmosás, reggeli, kávé minden ami hozzáárul ahhoz, hogy embernek nézzenek és kilépjek a szobából.

Miután végeztem mindennel és néztem ki valahogy elindultam a céges autóhoz, hogy elinduljak végre a pályára mert ha elkésem az nekem nagyon drága mulatság lesz. Megvártam még pár szerelőt akik éjszakások voltak. Én már overálban voltam a pályára menet. A sisakom, kesztyűm kint volt már. Nem kellett sok idő, hogy kiérjünk. 20perccel hamarabb érkeztem az eligazításra, mint általában, így még Kimivel is volt időm kávézni.

- Szia! – köszönt rám miközben a kávémat nyújtotta felém.

- Szia! Mi történt veled? – kérdeztem elképedve.

- Hosszú történet….De itt vagyok, és azt szeretném, ha megbocsájtanál!

- Megmondom, őszintén nem tudom, mennyire gondolod komolyan ezt a dolgot. Főlegy Spanyol óta. Kicsit elbizonytalanodtam benned, meg magamban is.

- Tudom, hogy kiábrándító voltam, de….nincs, de. Szeretlek ennyi. Ha ez nem elég akkor buktam egy aranyos, édes helyes lányt.

- Ez az utolsó esélyed, remélem, tudod!

- Köszönöm szépen! – majd közelebb hajolt és adott egy aprócska csókot.

- Szeretlek, Te dilis!

- Én is téged!

Eligazításon nem történt semmi, bár váratlan meglepetés ért.

- Ő mit keres itt? – hajoltam oda Eduardohoz.

- Mivel Kimi tegnap a jó voltadból összetörte magát, így Ági kapta meg az ülését.

- Aham. Jól van. – és morcosan visszahúzódtam az alaphelyzetembe.

Miután vége volt az eligazításnak gondoltam meghívom Eduardot egy forró csokira.

- Jössz egy forró csokira?

- Áhhhh…megyek kérni valami gyógyszert. Totál beteg vagyok. Alig állk a lábamon.

- Hmmm oké. Én azért iszom egyet!

- Rendben

Már a forró csokim is megittam mire visszaértem a boxba, de Eduardot nem találtam sehol pedig állítatni akartam az első szárnyakon. Ahogy tébláboltam az autóm körül kiszúrtam Christiant. Ujujujujj. Teljes hátraarc, és mint aki nem is látott semmit próbáltam meglógni a Főnök elől.

- Halie! – hallottam meg a hangját – Halie vár egy kicsit.

- Ohhhh szia Christian! – próbáltam tenni az ártatlant. – Nem is vettelek észre.

- Halie! Láttam, hogy észrevettél – majd cinkos mosolyra húzta a száját – Arról lenne szó, hogy Eduardo influenzás lett, így Te Guillal dolgozol majd, míg Kimi Ágit irányítja.

Inkább csak okosan, óvatosan mosolyogva elfogadtam. Nem a Guillal való munkával volt problémám, hanem hogy pont azzal a csajjal kell dolgoznom. Nem szóltam semmit inkább beültem az autóba.

- Guill!

- Igen Halie!

- Egy picit engedjünk lejjebb az első szárnyon.

- Jó rendben! Utána kipróbáljuk amint kinyitott a boxki!

- Ok.

A srácok bütyköltek az autón majd ismét hallottam Guill hangját a rádióba.

- Boxki nyithoz vissza 5, 4, 3, 2, 1, MOST! Boxki zöld. Mehetsz!

Letették az autóm, majd kigurultam a boksz elé. Elindultam betartva a sebességkorlátot. Megálltam a boxkijáratos sportbírónál. Leellenőrizte a matricám és már mentem is.

10-15 percig lehettem kint, amikor valami furát éreztem.

- Halie kapd el a kormányt! Rántsd jobbra!! HALIEEE! – hallottam Guill hangját de nem tudtam reagálni. Nem mozdultak a kezeim.

Monacoba állítólag akármi megtörténhet, és az a legrosszabb, hogy meg is történik. Sok pályához hasonlóan történelmi pálya. Aki itt futam győztes, az felér egy VB címmel. Minden az időmérőn dől el. Már akinek…

Nem éreztem semmit. Rajtam kívül még legalább 10-en voltak kint.

- Haliet baleset érte az alagútban. – hallottam meg Virág hangját.

- Piros Sebi, piros zászló!! Boxba!!

- Virág? – kérdeztem vissza hangosan.

- Igen Szívem, Virág hangja!

- Papa?

- Igen Aranyom! – majd a jól ismert mosolyával rám mosolygott.

- Hallom a hangokat Papa! Hol vagyunk?

- Élet és halál között.

Egy-egy pillanatra éreztem a testem fájdalmát. Hallottam a rádióforgalmazásokat majd minden kivilágosodott.

- Te mindig ott vagy minden balesetemnél?

- Én mindig is itt voltam Kicsim. Az első F1-es tesztednél, az első fiúért eldörzsölt könnycseppednél, mindig vigyáztam rád.

- Anyunak mondtam, hogy láttalak. Majd most is megmondom neki.

- Kicsim…Már nem fogod megmondani neki! – mondta fájó hangon.

- Miért? – kérdeztem aggódva, nem akartam hallani a választ.

- Úgy döntöttek Kicsim, hogy ez volt az utolsó esélyed az életre.

- Tessék?? Ne!! Miért? Most békültem ki Kimivel! Vissza akarok menni!

- De nem mehetsz vissza. Ennyi volt. Vége! Én most itt hagylak. Próbálj megbarátkozni a gondolattal. Búcsúzz el tőlük.

Arra gondoltam, bárcsak Kimi mellett lehetnék. Behunytam a szemem és mire kinyitottam már ott álltam mellette. Üresen bámult maga elé. Nem szólt egy szüt sem. Egy Brit zászlót szorongatott és egy fekete szalagot. Sebi két boxxal arrébb, Virággal sírt mint egy gyerek. Christian felállt és így szólt a többiekhez.

- Menjünk be a boxba gyerekek, és húzzuk le az ajtót kérlek!

Rob mindenkit beterelt. Ott álltam Christian mellett és Kimi mellett. Kimi férfi létére zokogott, míg Christian nyelte a könnyeit!

- Kedves Csapattagok! Amint láthattátok Haliet súlyos baleset érte. Nem rég kaptam az információt mi szerint már nem tudtak rajta segíteni. Nagyon sajnálom! Egy nagyszerű versenyzőt veszítettünk el!

Rossz volt nézni, ahogy mindenki magába roskadva néz. Néhányan lehajtott fejjel sírtak. Szerettem volna megfogni Kimi kezét de átsiklottam rajta. Nyugodt voltam, nem igazán idegesített semmi. Láttam ahogy Christian közli anyukámmal a hírt. Láttam anyukám reakcióját. Elejtette a telefont, és zokogott. Szidta Isten, pedig nem ő tehetett róla, hanem én.

- Anya, én nem akartam! Én élni akartam! - Utálom látni, ahogy a szeretteimnek fájdalmat okozok. – Imádlak! – és a kezem próbáltam az övére tenni.

- Ő teljesen tisztában van vele, hogy szereted.

Anyukám az égbe emelte a tekintetét és ennyit mondott.

- Kicsim! Nagyon szeretlek! Apa kérlek vigyázz rá!

Ott ültünk hárman a családi asztalnál. Én pedig közben felkészültem arra, hogy lesz ez még fájdalmasabb is.

19. Fejezet

Sziasztok!

Ismét itt, és csak annyit mondok erről a fejezetről, hogy a nagyja melóban készült! :D Tehát gondolhatjátok, hogy mennyire lett elmebeteg... :D Na nem húzlak titeket tovább...a továbbiakban nagy durr következik...érdemes lesz várni a következőleg, ami remélhetőleg még a héten megszületik! :) És köszönöm szépen a gratulációkat :))

Üdv. Gicus

***

A Gála este 7 órakor kezdődött. Mielőtt felöltöztem volna, megcsináltam a hajam, és feltettem egy kis sminket. Nem vittem túlzásba, de azért tettem fel egy kicsit. A hajam loknikban omlottak a hátamra és a vállamra. Úgy beszéltük meg, hogy fél 7-kor találkozunk a hallban és onnan megyünk a Gála helyszínére, ami a Monacoi Nemzeti Színházban lesz. A színház nagy aulájában lesznek kiállítva az autók. Kíváncsi vagyok, hogyan oldják meg, hogy minden oda férjen. Ahogy végeztem mindennel betettem pár dolgot a táskámba és már mentem is lefelé Robhoz. Ahogy leértem Rob szája tátva maradt a látványtól.

- Huh…nagyon csinos vagy! – majd átkarolta a derekam és adott egy puszit az arcomra. – Indulhatunk Hercegnő?

- Ne hívj Hercegnőnek! De amúgy igen, indulhatunk

Kimentünk az autóhoz, amit most kivételesen az egyik szerelő vezetett.

- Mi van Taylor, felcsaptál sofőrnek? – mondtam nevetve

- Fel…de ez nektek nagyon sokba fog kerülni! Mikor jöjjek értetek? – mondta miközben a visszapillantóba mosolygott ránk.

- Majd felhívlak Taylor!

- Rendben. Úgyis iszogatnak a többiek…én meg…én meg mint sofőr koplalok. Jöttök egy ivós estével!

- Rendben Taylor…én állom a te fogyasztásod, ha letudsz inni az asztal alá! – mondtam röhögve már.

- Menni fog Hercegnő…menni fog! – kacsintott a visszapillantóba. – Na hát akkor Hölgyem és Uram – itt kicsit azért elhúzta a száját – megérkeztünk!

Kiszállt és kinyitotta az én oldalamon az ajtót, a kezét nyújtotta én pedig illedelmesen elfogadtam és kiszálltam az autóból. Rob is kikászálódott, és miután megigazította az öltönyét a karját nyújtotta. Belekaroltam, és figyelmes lettem valamire.

- Taylor figyelj már picit! – szóltam oda neki

- Igen? – fordult felém, mintha tényleg a sofőröm lenne.

- Neked luxus az ünneplő? – néztem rajta végig.

- Most miért? Van rajtam öltöny ahogy egy jó sofőrhöz illik. – húzta ki magát

- Igen…meg fehér sportcipő! – mondtam nevetve.

- Jéézusom Taylor…Ki vagy rúgva! – mondta röhögve Rob.

- Igen? Ki vagyok rúgva? Akkor majd haza jössz ahogy akarsz! Haliet haza viszem te meg sétálsz! – mondta ő is nevetve – Na, jól van, menjetek! Érezzétek magatokat jól!

- Köszi! Te meg ne morogj, hogy nem ihatsz! – kacsintottam rá

Miután elköszöntünk Taylortól bementünk. Egy szervező várt minket az ajtóban, megadtuk a nevünket, és megkért minket, hogy várjunk egy picit. Majd hallottuk a nevünket.

- Nagy örömömre szolgál, hogy bemutassam Önöknek Halie Smith-t és Robert Godwin-t! – ahogy kimondták a nevünket vastaps közepette vonultunk be a terembe.

- Gyönyörű vagy! – suttogta Rob a fülembe

- Te sem vagy alul öltözve. – mosolyogtam rá.

Miután elült a taps oda mentünk a csapat többi tagjához a svédasztalhoz. Vettünk egy-egy tányért és ettünk picit miközben beszélgettünk. Majd ismét a konferancé hangja zavarta meg a beszélgetést.

- Hölgyeim és Uraim, hadd mutassam be Önöknek a Paddockban csak ’Doki’-ként ismert Dr. Klaus Draeger-t, és a Red Bull csapat másik pilótáját, Kimi Räikönnent, akik egy gyönyörű hölgy kíséretében érkeztek a mai Gála estre. A hölgy személyébe a GP2-es kategória magyar éllovasát köszönthetjük köreinkben, Ágnes Milborrow.

Ahogy kimondták Kimi nevét a hideg futkosott a hátamon. Nem azért mert nem örültem neki, hanem, mert azóta, tényleg nem láttam, mióta összevesztünk. Oda jöttek hozzánk, hisz elég feltűnően ott álltunk.

- Sziasztok! – köszönt Doki azonnal.

- Szia Doki! – öleltem meg és adtam neki egy puszit. – és Kimi… - mondtam halkabban, de látszólag nagyon jól érezte magát a ’hölggyel’.

Miközben beszélgettünk, megérkezett Virág és Sebi. Ők is oda gyűltek körénk, így már mint egy kis család beszélgettünk és ettünk tovább. Miközben mi jól elvoltunk, Kimi néha néha odahajolt a lányhoz, és valamit suttogott a fülébe amivel láthatólag örömet okozott neki. Nekem pedig sok sok pohár pezsgőt.

- És, hogy megy a GP2 Ági? Már ha szólíthatlak így. – jegyeztem meg kicsit gúnyosan.

- Köszönöm szépen, jól. Eddig úgy néz ki, hogy megnyerem a kategóriát papíron. De addig még van pár futam. Maradjunk annyiban, hogy félig már a kezemben van a trófea. – mondta elégedetten.

- Aham…tök jó.

- Halie! Figyelj, beszélhetünk? – kérdezte Christian, ahogy abba hagytam a hümmögést.

- Igen persze. Mond mit szeretnél? – mondtam miközben ő már maga elé mutatott és elindultunk egy üresebb tér felé.

- Minden rendben van? Valahogy olyan furának tünsz…

- Te hogy éreznéd magad, ha közölnék, hogy egy vérömleny van az agyadba? – kérdeztem tőle mosolyogva. – Illetve ha az állítólagos pasid beavanzsálna egy ilyen …..

- Halie ne fejezd be a mondatod. Eleget ittál máról!

- Nem érdekel Christian. Elegem van ebből a monoton hülyeségből. Csak a pontok, meg a kocsi meg minden. Erről szól az életem már nem tudom mióta. Kezdek belefáradni…itt az ideje, hogy végre berúgjak rendesen! – mondtam ezt már tényleg egy kicsit ittasan.

- Jó Halie! Megbeszéljük holnap. Rendben?

- Rendben. – vágtam be a durcát.

Visszamentünk a csapathoz, és én végig mosolyogtam és dühöngtem magamba. Majd egy ismét Kimi és Ági összebújásnál teljesen elkapott az ideg és olyat tettem, amit nem kellett volna. Autó nézegetés közben, oda adtam a pezsgőm Robnak és beszálltam az autóba és mint aki nem ismer se Istent se embert kihajtottam a Monacoi Nemzeti Színház üveg ajtaján. A nagy csörömpölést követően láttam mindenki az ajtók felé fordul és meghűlve nézi, ahogy száguldom kifelé. A csalódottság könnyei mosták az arcom. Nem csináltam mást csak törölgettem a könnyeim, és nyomtam a gázpedált. Éreztem a felszabadultságot, hogy végre megtettem azt amit soha nem tehettem meg mióta a Forma 1-be kerültem.

Majd egyszer arra lettem figyelmes, hogy Virágék Mercedes-ével valaki száguld utánam. Áthajtottam megannyi piros lámpán, felvertem az autó hangjával a környék csendjét. Mindenki szájtátva nézett az elszáguldó autóm után. Míg csaknem, ismét Murphy törvénye alapján egy park kellős közepére csúszva defektet kaptam.

Kivágódtam az autóból és a fejem lehajtva fogva ültem le a park egyik szegélyére. Sebastian jött utánam.

- Ezt neked akartam adni. – majd felém nyújtott egy aprócska kis trófeát. – Ezt az első gokartos győzelmemkor szereztem. Amikor még nem voltak kötöttségek, amikor még önfeledten tudtam versenyezni. Amikor még nem vártak el tőlem eredményt. Magamnak versenyeztem, nem másnak. Most is magamnak versenyzek....attól függetlenül, hogy van mögöttem több 100 ember és szponzor akik elvárják, hogy nekik versenyezzek. Ez akkor működik jól, ha magadnak is és a csapatnak is verseznyzel.

Ezek közben én néma csendben voltam és sírtam. Több ember megállt körülöttünk, hiszen elég feltűnő látványt nyújtottunk. A lámpa fényében megállt versenyautó és mi ketten Sebivel a parkban. Már Christian is megérkezett de Sebi intett így nem jött oda hozzánk.

- Míg nem teszed magadban helyre a dolgokat, addig a pályán is mindig hibázni fogsz. Amíg a pályán kívűl nincs rendben minden, a pályán se leszel 100%...Mit akartál ezzel a manőverrel elérni? Hogy kirúgjanak? Nem fognak kirúgni megsúgom. Kap a csapat egy pár ezres büntetést, és ennyi…kész…és te ugyanúgy ott leszel a rajtrácson, mint eddig.

Nekem csak potyogtak a könnyeim. A szavai elérték nálam a teljes könnyáradatot, így Sebihez bújva sírtam magam. A következő percben ahogy feleszméltem már ott volt mellettem Virág is. A hátam simogatta miközben visszakísértek az autójukhoz. Visszavittek a hotelba, ahol már Rob várt rám. Ledobtam a kezembe szorongatott magas sarkút a sarokba egy laza és nőies mozdulattal, majd ruhástól az ágyba estem. Ahogy ott feküdtem, nyitott szemmel és kémleltem az eget, Rob kezdte el a hátam simogatni. Hallottam, hogy beszél hozzám, de nem voltam hajlandó felfogni a mondatait. A gondolatok csak úgy cikáztak a fejembe. Mindenen gondolkoztam, amerre csak csapongott az agyam. Már azon filóztam, hogy másnap autóba kell ülnöm. Vagyis nem lenne szabad, de én autóba fogok ülni. Nem érdekel. A saját magam ura vagyok. Nem tudom, hogyan fog reagálni a szervezetem erre az útra, de nem is érdekel.

- Alkoholba próbáltam folytani a dühöm, de rá kellett jönnöm, hogy tud úszni…

- Végre. Azt hittem soha nem fogsz megszólalni…. –mosolyodott el Rob erre a mondatomra.

Erre én már nem is mondtam semmit, csak összekuporodtam, és a lábára hajtottam a fejem. Ő pedig csak cirógatott.

- Amúgy lenne itt számodra valami. – majd a zsebébe nyúlt és átadott egy levelet.

„Fa: az a szemét akiről valószínű már nem is akarsz tudni

Címzett: az a nő akiről az a szemét még akar tudni

Tárgy: …nyalás azért, hogy még akarj tudni arról a szemétről

Szia!

Hát elég nehéz így leírni egyes dolgokat, de most megpróbálom. Arról van szó, hogy szeretlek. Tudom, hogy ocsmány szemétként viselkedtem veled, de hidd el, hogy nem úgy gondoltam, mint ahogyan az lejött. Ágival semmi közünk egymáshoz. Maximum annyi, hogy egy csapatfőnökünk volt a GP2-es osztályban. Tudom elég hihetetlen, de tényleg csak ennyi közös van bennünk. Nagyon szeretnélek már látni, és szeretném, ha meghívhatnálak egy kávéra akár a hotelban akár egy másik helyen, ha megfelel. Mindenre képes vagyok érted, csak légy velem!! Üzenj Robbal, ha esetleg kitörölted volna a számom…amit végülis megértek, mert nem illendően viselkedtem veled.

Ha válaszra méltatsz, azt előre is nagyon köszönöm. Ha nem…hát akkor levelem hiába való volt, és megérdemlem amit a Sorstól kaptam.

Szeretettel: K.”

Elő kotorva a telefonom a táskámból írtam egy üzentet neki…

„Holnap a Motorhome-ba reggel 8-kor. Ne késs! H.”

Nem telt bele pár perc és jött is a válasz….

„Ha addigra sikerül begipszelniük, akkor teljes mértékben. Éberen és gőzölgő kávéval várlak. (És akár egy cigi is belefér…) K.

A mai este az volt, amikor olyan apróbb információkra, mint a „Miért kell begipszelni téged?”, kérdéseket nem voltam hajlandó feltenni egy másik személynek.

Miután lefürödtem, eldőltem az ágyamon aludni, Rob is szépen visszahúzódott Taylorral közös szobájába, és reggelig úgy aludtam, mint a bunda. (Ez nem volt nehéz az elfogyasztott alkohol mennyiség után.)

***

Ágnes Milborrow

18. Fejezet

Sziasztok!

Ismét van friss...és ismét késtem vele. Hát sorry, de közben millió meg egy dolgom van...éjt nappalá téve dolgozom, szervezek, mászkálok és csinálom a dolgaim. Örömmel tudatom, hogy Corvinusos lettem, sikerült a felvételim. Tartogatok ám nektek meglepetéseket az elkövetkező fejezetekben. Kíváncsi leszek, hogy ki mit fog hozzá szólni, úgyhogy hajrá hajrá kommenteket! :)

Jó olvasást, és írkálást alá...legyetek jók! Lassan de biztosan jön a kövi!!

Üdv.

Gicus :)

***

Másnap reggel nem keltem túl korán, hiszen rendelési időn kívül csinálták meg a vizsgálatot. Dél környékén keltem, és mintha, újjászülettem volna. Mintha csak ennyi bajom lett volna, hogy nem aludtam eleget. Kipihenve ébredtem. Ahogy szoktam fürdőszoba, mosdó, öltözés. Miközben válogattam a ruháim között, megcsörrent a telefonom. Felvettem…
- Igen tessék Halie Smith! – szóltam bele mert rejtett szám volt.
- Szia Halie! Rob vagyok. Bocsi csak tudod cégesről mindig rejtett számmal jelez. Mi a helyzet?
- Szia! Semmi extra. Meg vagyok még egyelőre. Mikor érkeztek?
- Most szállt le a gépünk 5 perce. A cuccainkat várjuk és amint meg lesz minden megyünk a hotelba.
- Az tök jó! Jössz majd beszélgetni?
- Szeretnél beszélgetni? – kérdezte meglepődötten
- Igen! Jól esne! – mondtam halkan hisz azért mégis Kimivel voltam vagy vagyok nem is tudom már.
- Rendben. Akkor ahogy beértem a hotelba felmegyek hozzád! Hányas szobában vagy?
- A 455-ben lakom.
- Rendben. Akkor majd érkezem! Puszi! Szia!
- Szia! – mondtam suttogva, mert mire elköszöntem volna addigra ő már le is tette.
Míg Robot vártam a szobámba felöltöztem, és kicsit rendet tettem a szobámba, hogy azért nézzen ki valahogy. Fél óra telhetett el a hívása óta és már kopogtak az ajtón, de nem a várt személy volt az.
- Gyere Halie indulnunk kell! George hívott, hogy mehetünk, mert az utolsó betege is elment már tőle.
- Őőőő, hát rendben de jön nemsoká Rob. De mindegy. Menjünk! – bólintottam rá, felkaptam egy pulcsit és már mentünk is az autóhoz, ami lent várt minket a hotel előtt.
Miután beültünk az autóba írtam Robnak egy SMS-t, hogy ne izguljon ha nem talál a szobámba.
„Szia! Hamarabb kellett mennem a dokihoz. Nincs baj, csak hamarabb tud fogadni! Amint végzek írok! Puszi! H.”
Nem is kellett sok idő míg meg is érkezett a válasz.
„Rendben! Ügyes legyél Nagylány! Kitartás! R.”
Fél óra elteltével már a kórházban voltunk. Felvették az adataim, és kaptam egy szobát is. Leültem az ágy szélére, és vártam. Percek múlva Doki jött be a szobába. Teljesen általános orvosi cuccba. Kicsit ijesztő volt.
Legbelül egy kimondhatatlan félelem járta át a testem. A balesetem óta csak rettegek és szenvedek. Nem tudom, hogy miért érdemeltem ki, de hát ez járt. Féltem a haláltól. Féltem attól, hogy hátra kell hagynom az életem. Nem akarok meghalni. Szükségem volt valakire. Egy biztos pontra az életembe, ami nincs. Nincs hiszen minden héten egy másik szállodában lakom, egyedül a csapatom volt az, aki fix volt az életemben. Egy csapat. A szüleimet hetek óta nem láttam, és alig beszéltünk telefonon is. Az állandó hajtás az állandó pontok után kajtatás sok volt. Kikészültem. Egy kis pihenésre lenne szükségem. Egy emberre, aki megért. Aki nem Rob, aki mindig mellettem áll, akivel együtt fekszek le, akivel együtt ébredek. Aki kitart mellettem. Akivel nem veszem össze, azért mert rossz napja van. Tehát Kimire. Aki ki tudja, merre lehet most, és mit csinálhat.

*

Ültem a Red Bull magángépén, és üres tekintettel bámultam magam elé. Csak mondatok kavarogtak a fejemben. „Ez nem az életed!! Ez csak a megélhetésed!!!”…Hiába próbálok magamnak is hazudni, de igaza van. Ez csak a megélhetésem. Egy dolog, amiben állítólag tehetséges vagyok.
- Min gondolkodsz?
- Semmin, semmin – eszméltem fel a gondolataimból Christian hangjára.
- Kimi…ismerlek. Most nem úgy ülök itt, mint a főnököd, hanem mint a barátod.
- Halien filózok. – meredtem vissza magam elé. – Hogy mennyire igaza volt. Nem volt szép tőlem, hogy ennyire megbántottam.
- Halienek sajnos nagyon rossz napjai vannak mostanában. Sőt legjobb tudomásom szerint nagyon beteg is.
- Tessék? – pattant el a szemem az utolsó mondatra.
- Azért ment hamarabb Monacoba mint mi, mert Doki kivizsgálásra vitte egy klinikára. Többet most nem tudok, majd ha Monacoba értünk akkor beszélek Dokival, hogy mi a helyzet.
- És én még pluszban meg is bántottam. Meg sem kérdeztem, hogyan érzi magát. – motyogtam magam elé önvádlóan.
- Ne hibáztasd magad. Nem tudhattad. – próbált nyugtatni Christian.
- Nagyon szeretem. Nem tudom, hogy mit tennék nélküle. Ilyen velem sosem fordult elő. Valahogy előhozta belőlem azt amit eddig senkinek sem sikerült.
- Hogy sikerült volna egy éjszaka alatt? – mosolygott Christian, de tudtam, hogy igaza van.
Már nem sok volt hátra, hogy Monacoba landoljunk Eldöntöttem, hogy amint beérek, a hotelba felkeresem Haliet, és bocsánatot kérek tőle. Remélem, még nem késtem el ezzel.

*

A vizsgálat után totál lemerülve éreztem magam. Doki támogatott az autóig. Fél óra után már a hotelban találtam magam. Doki felvitt a szobámba, és ledőltem aludni. Este 6-kor ébredtem fel, és egy fejre lettem figyelmes a TV előtt.
- Jó reggelt Csipkerózsika! – mosolygott rám Rob a kanapéról
-. Szia! – dünnyögtem, ahogy felültem az ágyon
- Hogy vagy? Nem szédülsz?
- Nem…de látom, gyorstalpaló orvosit végeztél. – mosolyogtam rá
- Néha muszáj. 2in1 kiadás vagyok… - tárta szét a karjait mosolyogva – Amúgy minden rendben van?
-Hát fogjuk rá. Viszont lenne egy kérdésem vagy kérésem, attól függ, hogyan értelmezed.
- Naaa ez már kezd tetszeni – húzta cinkos mosolyra a száját Rob – Halljuk…
- Lesz holnap egy Gála, tudod tipikus ’Jön a nagyfejes vágjuk magunkat puccba’ gála, és hát mivel Kimivel állunk ahogy állunk, így azt szeretném megkérdezni, hogy lennél e a kísérőm?
- Persze! Szíves örömest! – majd odajött és megölelt. – De gondolom nem csak erről akartál beszélgetni.
- Pedig de! – nyújtottam a nyelvem rá
- Na örülök, hogy jobb kedved van. Na és akkor tőlem egy kérdés. Pizza vagy vacsi?
- Egyértelműen pizza. Nagy és sajtos, de nagyon sajtos, és sonkás…hmmm
- Na látod…tudom én mi kell neked. Egyedül vagy csapatban?
- Kettesben egyedül. Most valahogy nincs kedvem a kínos kérdések kereszttüzében állni.
- Rendben. Itt együnk vagy menjünk el valahová?
- Pizsi party, pizza, TV és boldogabb leszek mint valaha voltam.
- Okééé, még beszélek pár sráccal a holnappal kapcsolatban, és jövök is a pizzáddal.
- Okés.
1 óra múlva már vissza is érkezett a gőzgő friss pizzámmal. Beültünk a TV elé, és ’Így jártam anyátokkal’ sorozatot néztünk könnykicsordulásig, és persze beszélgettünk az élet nagy dolgairól.

~ ¤ ~

Gála est előtti napon nagyon nem csináltam semmit. Ruhát nézegettem, hogy végülis mibe kellene mennem, de nagyon nem tudtam választani, így Christivel mentünk ruhát venni, ahol akarva akaratlanul szóba került Kimi.
- Kimi is jön a Gálára? – kérdeztem miközben egy lila semelyruhát nézegettem a vállfán.
- Igen. Neki is kötelező megjelennie, mint mindenki másnak! – válaszolt Christi – Nézd csak, ez tök jól néz ki. – mutatott egy krémszínű ruhára.
- Áááhhh…túl világos. Tuti, hogy összekenném az első kanyarban! – mondtam nevetgélve.
- Figyelj már…Gálára megyünk…nem vezetni! – jegyezte meg ő is a nevetgéléstől fulladozva.
- Na jól van. Ne szóljál be! Érted, hogyan értettem! – mosolyogtam rá.
Miután kiválasztottam egy bordó selyemruhát, ami a mellrészénél húzott és nyakba akasztós hátul pedig keresztbe pántos hosszú ruhát visszavonultunk a Hotelba.
Mint minden nap Robbal lógtam, meg a szerelőkkel. Néhány pilótával tartottunk ilyen kötelező dorbézolást, persze én alkohol nélkül. Popcorn, TV, és ital. No comment, hogy miket sikerült alkotni. Így készültek a másnapi Gálára.

17. Fejezet

Sziasztok!

Hát nem vártam meg a 12 komit, de itt az új. Kicsit lehet, hogy sok időt ültem rajta, sőt volt egy időszakom, amikor nem is volt erőm és ihletem se írni...DE itt a következő! Remélem tetszeni fog! Most akkor maradjunk a 10 kommentnél...és jön a következő...nem lövök le az új részből semmit se...majd meglátjátok...de fordulat lesz benne elég...mint ahogy nálam megszokott!

Jó olvasást! Várom a véleményeket!

Üdv.

Gicus

***

Elméletileg kedden indultunk volna tovább Monacoba, de a szobában tevékenykedő, telefonáló, idegeskedő orvos arcán láttam, hogy mindenki menni fog, csak én nem.

- Smith Kisasszony! – szólt kicsit félve a doki

- Hagyd Juan! Majd én! – szólt közbe Doki - Szóval arról van szó Halie, hogy találtunk egy vérömlenyt az agyadban. Ami vészesen nő a baleseted óta.

Sebi és Virág azonnal leültek mellém, miközben én falfehérré váltam. Először azt hittem, hogy csak rosszul hallottam. Azt kívántam, hogy ez csak egy rossz álom legyen, és most fogok felébredni belőle. De nem az volt. Ez volt a valóság. A csupasz és fájdalmas valóság.

- Tehát meg fogok halni? – kérdeztem, visszafogottan, halkan 5 perc csend után.

Néma csönd telepedett szobára. Mindenki engem figyelt. Sebi szemében láttam a dühöt, Virágéban az elkeseredetséget, Dokiéban a tanácstalanságot.

- Valaki mondja már meg a fenébe is!! Meg fogok halni? – kérdeztem már dühösen.

- Halie, ennek az esélye 1 az 1 millióhoz, úgyhogy szinte semmi.

- A ’szinte semmi’ annyit tesz, hogy bekövetkezhet – majd lecsordult az első könnycsepp az arcomon…az életemért.

- Holnap kora reggel indulunk Monacoba. Remélhetőleg semmi nem fog ebből kiderülni. Andyvel meg majd beszélek, hogy sajtó szempontból mit mondunk a nagyérdeműnek.

- Renden! Akkor most én visszamennék összepakolni. Köszönök mindent. – majd megöltem mindkét orvost.

Sebi és Virág, kísért vissza a hotelba ahol már nagy volt a nyüzsi. Mindenki készülődött Monacoba.

- Segítsek pakolni? – kérdezte Virág miközben a lift felé tartottunk.

- Igen, hálás lennék érte.

Felmentünk a szobámba, és fél óra alatt minden cuccom bepakoltunk. Egyedül egy fehér nadrágot hagytam kint, és egy csapat logós toppot, amit a holnapi utazáshoz szántam. Miután már nagyjából minden meg volt, Virágnak sürgős hívása volt, így mennie kellett azonnal. Egyedül mászkáltam a szobámba, és gondolkoztam. Ennyi lett volna megírva? 23 évesen búcsút kell intsek az életemnek? Egy üveg Cherryt emeltem ki a bárszekrényből.

- Nem old meg semmit… - hirtelen hátra néztem majd vissza az üvegre.

- De legalább pár óráig nem gondolok arra, hogy már csak napjaim vannak hátra.

- Ne hülyéskedj már Halie! Megműtenek és minden rendben lesz! – próbált nyugtatni Rob de láttam a szemében, hogy ő is fél.

Oda jött hozzám és átölelt. A karjaiban kezdtem egy picit megnyugodni, de ennek ellenére sem tudtam elsiklani a tény felett, hogy 1 az 1 millióhoz az esélyem, és akkor még a különböző komplikációkról nem is beszéltünk.

Órákat beszélgettünk át Robbal megnyugtatott a tudat, hogy ott van velem. Éjszakára olyan szinten kimerültem, hogy képtelen voltam akármin is gondolkozni. Reggel korán keltem, hisz várt egy pár órás repülő út Dokival.

- Mehetünk Halie? – kérdezte Doki miközben kijelentkezett a hotelból.

- Van más választásom? – kérdeztem egy erőltetett mosollyal az arcomon.

Én is kijelentkeztem és a cuccommal elindultam a hotel elé, ahol Rob várt egy autóval. Nem beszéltünk egymással. Kínos csönd telepedett az autóra. Egy fél órás út után már a Barcelonai repülőtéren találtam magam. Robbal váltottunk egy puszit és Dokival már indultunk is a repülőnk felé.

- Akarsz róla beszélni? – kérdezte miközben becsukta a kezében lévő könyvet.

- Ne haragudj Doki, de most nem. Nem szeretnék.

- Semmi gond Csillagom.

A kezembe vettem egy jegyzettömböt és egy tollat, és megpróbáltam levelet írni Kiminek. Az elején ne mnagyon ment, de ahogy kinéztem az ablakon minden összeállt a fejemben.

„Kimi! Amikor ezt a levelet olvasod, valószínűleg én már egy monaco-i klinika műtőasztalán fekszem. Lehet, hogy az utolsó gondolataim olvasod. Szeretlek, és szeretni foglak mindig is. Ha bekövetkezne az amitől félek, kérlek légy boldog! Attól függetlenül, hogy hogyan váltunk el, én tudom, hogy nem ez az alap hozzáállásod. Egy másik Kimit ismerhettem meg benned, amikor megnyíltál nekem. Mindig is szeretni foglak! Szeretlek! Halie”

Ahogy leírtam a nevem azonnal összehajtottam. Nem olvastam át, nem futottam végig, csak összehajtottam.

- Doki, megtennél nekem valamit?

- Persze! Miben segíthetek?

- Ezt – majd a kezébe nyomtam a levélkét – add át Kiminek!

- Rendben! – és mélyre süllyesztette a táskájába.

- Csak akkor add oda neki, amikor én már a műtőben vagyok. Ne hamarabb!!

- Értem. Oda adom neki.

A fenn maradó időben, az eget kémleltem. Kis idő után viszont elnyomott az álom.

Arra ébredtem fel, hogy leszállt a gépünk. Leszálltunk, felvettük a csomagjaink és már mentünk is a hotelba.

- Halie! 1 óra múlva találkozó itt, mert utána mennünk kell a kórházba ahol megmondják pontosan, hogy mi a baj, és, hogy mi fog most történni ezek után.

- Rendben. Köszönöm Doki! – majd nyomtam egy puszit a homlokára.

Lassan úgy érzem, hogy ez a csapat a családom.

Épp készülődtem, amikor megszólalt a telefonom. Andy az.

- Szia Halie! Megérkeztetek már? – kérdezte aggódva

- Szia Andy! Igen már itt vagyunk, épp most pakolok.

- Jó figyelj, lesz egy nem tervezett gála Monacoba, tudom, hogy még nem tudsz semmit, de elméletileg csütörtökön lesz ez megrendezve, és mindenkinek kötelező a megjelenés, mert egy új autót fognak bemutatni, aki támogatja az F1-et így mindenkit meghívtak.

- Jó jó értem. Azért kell elmenni, hogy ne lépjen vissza a támogatástól.

- Igen. Pontosan!

Miután megbeszéltük a részleteket letettük, ettem pár falatot az étterembe, és elindultunk Dokival a kórházba.

Pár vizsgálat után az orvos behívott minket az irodájába.

- Szervusz George!

- Szia Doki! – köszönt az ismeretlen alacsony orvos Dokinak.

- Mit találtatok? – kérdezte Doki türelmetlenül.

- Megnéztük az előző leleteket, a balesetről, és azt amit a Spanyol kollegák csináltak ugye de elvonatkoztatva csináltuk meg mi is. Minden tünet és lelet krónikus subduralis vérömlenyre utal a kemény és a lágy rész között. Ami ugye egy rutin műtéttel eltávolítható, és feltérképezhető ugye érfestéssel.

- Rendben. Mennyire súlyos? – kérdezte Doki

- Nem tudni. Sajna biztosabbat csak az érfestés után tudunk mondani. Nem tudom így meghatározni, hogy hány milliméter lehet a kiterjedése és vastagsága.

- És akkor mit javasolsz? Te vagy az ász ilyen téren. – mosolygott Doki miközben a leleteim olvasgatta.

- Én azt mondanám, hogy amíg nem tudunk, semmi biztosat addig a kisasszony ne nagyon üljön Forma 1-es autóba. Nem tudhatjuk, hogy a G erők hogy hatnak az ömlenyre.

Sajnos, most sem nyugodtam meg. Mindig csak az járt a fejembe, hogy mi lesz ha….De ahogy Rob és Guill szokta mondani, nincs olyan, hogy mi lesz ha…itt csak tények vannak és számok. A doki másnapra írt ki érfestésre. Kicsit félek, mert ilyenem sosem volt még. Holnap érkezik a csapat nagy része, akik mit sem tudnak a dolgokról.

Miután haza vitt Doki, ledőltem, egy picit pihenni hisz elég megterhelők ezek a vizsgálatok. Holnap ismét kórház, utána csütörtökön pedig az a hőn áhított gála est…

16. Fejezet

Meg volt a 10 kommentár, így hoztam az újat. A következő limit egy olyan 12 kommentár. Freya-t hozzá állását tudnám kiemelni. Nem azt kérem, hogy szét dícsérjétek a fejem, hogy "Vááá de jó..." hanem tényleg írjátok le a kritikát is. :) Nem fogok megsértődni. Elvégre azért találták ki a kommentár küldést :)

Jó olvasást :) Jaaaa és ne utáljatok :D köszi :D

Üdv.

Gicus

***

Már a pályán is éreztem, hogy el kezdett fájni a fejem. Nem értettem miért, hiszen akkora nagy klímaváltozás nem volt ugye, hogy besokalljon a szervezetem tőle. Bevettem egy gyógyszert és lefeküdtem pihenni. Este ismét kinézek majd a pályára Rob-hoz.

Talán egy órát aludhattam. Totál ki vagyok és voltam merülve. Majd kopogást hallottam az ajtómon.

- Igen! – tápászkodtam fel az ágyból.

- Szia! Sebi vagyok! – szólalt meg Seb félig nyitott ajtónál

- Gyere csak nyugodtan! – mondtam miközben magamra rántottam egy csapat pólót.

- Mi a helyzet Kislány? – érdeklődött tapintatosan.

- Attól függ mire gondolsz…bár szerintem ez egyértelmű, hogy a Kimis veszekedésemre gondolsz.

- Őőő igen. Arra. Minden rendben van veled? – kérdezte miközben leült mellém az ágyam szélére.

Gondolkoztam, hogy mit is mondhatnék neki. Mert éreztem, hogy velem nem igazán van minden rendben. Sőt ha azt vesszük semmi nincs rendben. Teljesen felborult ezzel az életem, bár hiába látszott az, hogy minden oké, belül mart a fájdalom és a magány.

- Egyre többször jön elő a fejfájásom. És egyre erősebb… - vallottam be töredékesen Sebinek.

- Dokinál voltál már?

- Élnék akkor? – kérdeztem mosolyogva, míg a fejem a felhúzott térdemhez nyomtam.

- Nem hiszem… - láttam az arcán a kétségbe esést. – Elkísérjünk Virággal?

- Jó lenne. Másra már úgysem számíthatok! – nyögtem ki végülis, hogy mi a bajom.

- Dehogynem. Itt vagyunk neked. Mindenki veled van… - majd átkarolt, ahogy én karoltam a térdeim. – Mikor szeretnél menni? – kérdezte most komolyra véve a szót.

- Hát nem tudom. Dokival kellene beszélni először, aztán ő meg tudná mondani, hogy akkor kihez lenne érdemes menni.

Seb nem sokáig maradt ezután. Elment átöltözni, mert ment ki a pályára. Mire összekészült, addigra én is kész voltam. Le akartam menni a pályára Robhoz. Tudom, hogy még csak pár hónapja dolgozom ezzel, csapattal, de Robba mintha megtaláltam volna a bátyám. Megértett, és sokban megegyezett a véleményünk.

Ahogy kiértünk a boxunkhoz, Rob ott hagyta a többieket, és elindult felém. Ismét a paddockban ültünk ketten.

- Akarsz róla beszélni? – törte meg a csendet hangjával.

- Orvoshoz kell mennem. – mondtam egyhangúan, majd belekortyoltam a sörömbe

- Tud róla? – nézett rám, míg én csak egy pillantást vetettem rá, és visszanéztem az égre.

- Nem…és nem is akarom, hogy tudja. Jobb ez így. Seb és ti velem vagytok. Ennyi teljesen elég.

- Mi a baj forrása? – kérdezte elképedve, de még mindig az eget kémlelve.

- A fejem. Egyre sűrűbben jön rám fejfájás, és egyre erősebben. Úgyhogy úgy döntöttem elmegyek orvoshoz vele.

- Elkísérjelek? – kérdezte szomorúan

- Nem kell. Seb és Virág eljön velem. Meg neked úgyis itt kell lenned a csapatoddal. Megoldom hidd el.

- Rendben van. De akármi van szólj kérlek! – vont magához.

A fejem a vállára tettem és így kémleltük a sötétedő eget. Nem tudom, hogy hogyan aludhattam el, illetve, hogy mikor. De már a szobámba ébredtem. Ahogy felültem az ágyon azonnal éreztem, hogy megint elönti a fejemet a fájdalom. Most még inkább erősebb volt, mint eddig. Felöltöztem, és elmentem Dokihoz a pályakórházba.

- Doki! –kiabáltam bentre

- Igen! – jött ki nagy komótosan ahogy szokott

- Doki van egy kis gond…hetek óta fáj a fejem egyre jobban.

- Őőőő fájdalom csillapítóval próbálkoztál? – kérdezte mosolyogva.

- Igen. Már mindennel de nem múlik. – ekkor láttam a szemében a kétségbe esést

- Rendben. A mai futamot meg tudod csinálni?

- Remélem! – mondtam már szinte könnyes szemmel.

- Futam végén ahogy meg volt a díjátadó, lejössz ide és a mentővel a kórházba visznek. Ahogy leírtad a dolgokat, ez nem kispályás dolog lesz.

- Oké. Christiannak szólsz, vagy szóljak én?

- Majd én beszélek vele. Menj készülődni, de előtte vedd be ezt. Nagyjából helyre hoz a következő 2-3 órára. – majd a kezembe nyomott 1 nagy szem tablettát

Elindultam hát a boxok felé. Átöltöztem és mentem ki az autómhoz. Kerültem mindenkit, mert még nem kezdett el hatni a gyógyszer. Kitoltak a rajtrácsra. A tűző napon ez csak fokozódott. Leguggoltam az autóm mellé. A fejem a térdem közé tettem ahogy csak tudtam. Eduardo és Rob guggolt mellém.

- Minden rendben van Halie? – kérdezte Ed miközben a hátamra tette a kezét.

- Igen. Nagyjából meg vagyok. Nemsoká el fog múlni! – néztem fel egy pillanatra de akkor még inkább elkezdett hasogatni hátul

- Szóljak Christiannak? – törte meg a csendet Rob

- Szerintem nem kell. De azért tájékoztasd arról, hogy nincs jól! – mondta Ed Robnak

- Rendben. Mindjárt jövök! – és már rohant is.

Oly annyira fájt már a fejem, hogy hasítottak a fejembe a hangok ahogy elkezdett futni az aszfalton. Épp, hogy elért Christianhoz, amikor éreztem, hogy felfordul a gyomrom. Fel pattantam, és beszaladtam a nem messze lévő WC-be. Kijött belőlem az a kis tészta is amit futam előtt mindig eszek. Fogtam a hajam miközben a reggelim és az ebédem jött ki belőlem. Rob rontott rám.

- Nyugodj meg! – és elkezdte a hátam simogatni.

- Menj ki Rob. Nem szeretném, hogy így láss.

- Nem nem. Azért vagyok, hogy segítsek neked. Hozok vizes zsebkendőt. Ne menj sehova.

15 percet álltam a mosdóba mikor véglegesen ki kellett mennem a rácsra mert már a helyemen kellett lennem.

- Rádió próba! – hallottam meg Christian hangját a rádiómba

- Hallak! Minden rendben van! – mondtam, de tudta, hogy semmi nincs rendben. Messze nincs semmi rendben.

- Ha valami van. Azonnal gyere be a boxba. Ne kockáztasd az életed.

- A pole-ban vagyok. Nem fogok kiállni. Ez az én napom lesz, még akkor is ha belehalok.

- De nem az életed árán! – morogta a rádióba Christian

Kimi attól függetlenül, hogy elég rossz időt futott, második lett, így konkrétan mellettem állt. Egy pillanatra összenéztünk. Láttam a jéghideg szemeit, ahogy erősen végig néz rajtam. Én viszont elkaptam a fejem, és próbáltam semlegesen venni a csapattársam méregetését.

Majd elkezdődött a felvezető kör. 1 kör, és rajt. Próbáltam minél jobban csak a lámpára koncentrálni.

Ahogy kialudtak a piros fények azonnal a gázra léptem. Egyre jobban nyomtam. Nem akartam elveszíteni az első helyet. A fejembe lévő nyomás is egyre jobban kezdett múlni. Most 2 órán keresztül csak a pálya van, és az első pozícióm. Nem tehetem meg, hogy másra gondoljak.

- Szép rajt volt. Most már nyugodj meg. Le tudtál szakadni a többiektől. – mondta a fülembe Ed

Nem szóltam vissza csak visszacsipogtam, hogy vettem. De hiába volt az agyamba, hogy vissza kell vennem, annál jobban nyomtam a gázt.

- Halie! Lassíts! Nyugi! Mögötted 17 másodpercre van Kimi és Kubica. Kinyírod a motort!

- Bocsi.

- Tekerd vissza a teljesítményt egy fokozattal.

- Szemcsésedik a gumi. Pedig még csak épp, hogy 4 kör ment le.

- Hali már fél távnál járunk. Gyere be boxba a következő körben.

Végig vezettem, a versenyt. Már a kezemben éreztem a trófeát, és a pezsgő ízét. Amikor bekövetkezett amit soha nem akartam. Főleg nem most.

- Lassulok! Mondjatok valamit! Nem érzek semmi rendelleneset. Telemetriát!

- Valószínű a motor haldoklik. Érzel hullámokat, hogy hol erősebb hol gyengébb.

- Igen. Valahol érzem, hogy felhördülne…de aztán visszaesik.

- Utolsó kör Halie! Robék szerint végig fogja bírni.

- Ámen.

Már csak 1 kanyar. Van akkora előnyöm, hogy ha lassulok is senki nem tudja behozni a lemaradását. És egyszer csak megláttam a kockáz zászlót. Kirobbanó öröm töltött el. Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, hiszen életem első Forma 1-es győzelme. Mindenki sikított a rádióba. Én csak a bukó alatt sikítottam és sírtam. Én lettem az első, Kubica a második, míg Massa lett a harmadik. Kimi csak az ötödik lett. Most nem bántam.

Ahogy vége volt a díjátadónak, már mentem is az Ambulanciára, hisz mentem Dokival a kórházba. Seb és Virág jöttek utánunk autóval.

Bementünk a vizsgálóba. Mivel Doki már felvázolta, hogy mi a helyzet, elhozta a balesetem utáni zárójelentéseket, és egyéb leleteket. Azonnal CT-re küldtek, amiből sok mindent megtudtak mondani. A fejfájásom legfőbb okát is.