Sziasztok!
Ismét van friss...és ismét késtem vele. Hát sorry, de közben millió meg egy dolgom van...éjt nappalá téve dolgozom, szervezek, mászkálok és csinálom a dolgaim. Örömmel tudatom, hogy Corvinusos lettem, sikerült a felvételim. Tartogatok ám nektek meglepetéseket az elkövetkező fejezetekben. Kíváncsi leszek, hogy ki mit fog hozzá szólni, úgyhogy hajrá hajrá kommenteket! :)
Jó olvasást, és írkálást alá...legyetek jók! Lassan de biztosan jön a kövi!!
Üdv.
Gicus :)
***
Másnap reggel nem keltem túl korán, hiszen rendelési időn kívül csinálták meg a vizsgálatot. Dél környékén keltem, és mintha, újjászülettem volna. Mintha csak ennyi bajom lett volna, hogy nem aludtam eleget. Kipihenve ébredtem. Ahogy szoktam fürdőszoba, mosdó, öltözés. Miközben válogattam a ruháim között, megcsörrent a telefonom. Felvettem…- Igen tessék Halie Smith! – szóltam bele mert rejtett szám volt.
- Szia Halie! Rob vagyok. Bocsi csak tudod cégesről mindig rejtett számmal jelez. Mi a helyzet?
- Szia! Semmi extra. Meg vagyok még egyelőre. Mikor érkeztek?
- Most szállt le a gépünk 5 perce. A cuccainkat várjuk és amint meg lesz minden megyünk a hotelba.
- Az tök jó! Jössz majd beszélgetni?
- Szeretnél beszélgetni? – kérdezte meglepődötten
- Igen! Jól esne! – mondtam halkan hisz azért mégis Kimivel voltam vagy vagyok nem is tudom már.
- Rendben. Akkor ahogy beértem a hotelba felmegyek hozzád! Hányas szobában vagy?
- A 455-ben lakom.
- Rendben. Akkor majd érkezem! Puszi! Szia!
- Szia! – mondtam suttogva, mert mire elköszöntem volna addigra ő már le is tette.
Míg Robot vártam a szobámba felöltöztem, és kicsit rendet tettem a szobámba, hogy azért nézzen ki valahogy. Fél óra telhetett el a hívása óta és már kopogtak az ajtón, de nem a várt személy volt az.
- Gyere Halie indulnunk kell! George hívott, hogy mehetünk, mert az utolsó betege is elment már tőle.
- Őőőő, hát rendben de jön nemsoká Rob. De mindegy. Menjünk! – bólintottam rá, felkaptam egy pulcsit és már mentünk is az autóhoz, ami lent várt minket a hotel előtt.
Miután beültünk az autóba írtam Robnak egy SMS-t, hogy ne izguljon ha nem talál a szobámba.
„Szia! Hamarabb kellett mennem a dokihoz. Nincs baj, csak hamarabb tud fogadni! Amint végzek írok! Puszi! H.”
Nem is kellett sok idő míg meg is érkezett a válasz.
„Rendben! Ügyes legyél Nagylány! Kitartás! R.”
Fél óra elteltével már a kórházban voltunk. Felvették az adataim, és kaptam egy szobát is. Leültem az ágy szélére, és vártam. Percek múlva Doki jött be a szobába. Teljesen általános orvosi cuccba. Kicsit ijesztő volt.
Legbelül egy kimondhatatlan félelem járta át a testem. A balesetem óta csak rettegek és szenvedek. Nem tudom, hogy miért érdemeltem ki, de hát ez járt. Féltem a haláltól. Féltem attól, hogy hátra kell hagynom az életem. Nem akarok meghalni. Szükségem volt valakire. Egy biztos pontra az életembe, ami nincs. Nincs hiszen minden héten egy másik szállodában lakom, egyedül a csapatom volt az, aki fix volt az életemben. Egy csapat. A szüleimet hetek óta nem láttam, és alig beszéltünk telefonon is. Az állandó hajtás az állandó pontok után kajtatás sok volt. Kikészültem. Egy kis pihenésre lenne szükségem. Egy emberre, aki megért. Aki nem Rob, aki mindig mellettem áll, akivel együtt fekszek le, akivel együtt ébredek. Aki kitart mellettem. Akivel nem veszem össze, azért mert rossz napja van. Tehát Kimire. Aki ki tudja, merre lehet most, és mit csinálhat.
*
Ültem a Red Bull magángépén, és üres tekintettel bámultam magam elé. Csak mondatok kavarogtak a fejemben. „Ez nem az életed!! Ez csak a megélhetésed!!!”…Hiába próbálok magamnak is hazudni, de igaza van. Ez csak a megélhetésem. Egy dolog, amiben állítólag tehetséges vagyok.- Min gondolkodsz?
- Semmin, semmin – eszméltem fel a gondolataimból Christian hangjára.
- Kimi…ismerlek. Most nem úgy ülök itt, mint a főnököd, hanem mint a barátod.
- Halien filózok. – meredtem vissza magam elé. – Hogy mennyire igaza volt. Nem volt szép tőlem, hogy ennyire megbántottam.
- Halienek sajnos nagyon rossz napjai vannak mostanában. Sőt legjobb tudomásom szerint nagyon beteg is.
- Tessék? – pattant el a szemem az utolsó mondatra.
- Azért ment hamarabb Monacoba mint mi, mert Doki kivizsgálásra vitte egy klinikára. Többet most nem tudok, majd ha Monacoba értünk akkor beszélek Dokival, hogy mi a helyzet.
- És én még pluszban meg is bántottam. Meg sem kérdeztem, hogyan érzi magát. – motyogtam magam elé önvádlóan.
- Ne hibáztasd magad. Nem tudhattad. – próbált nyugtatni Christian.
- Nagyon szeretem. Nem tudom, hogy mit tennék nélküle. Ilyen velem sosem fordult elő. Valahogy előhozta belőlem azt amit eddig senkinek sem sikerült.
- Hogy sikerült volna egy éjszaka alatt? – mosolygott Christian, de tudtam, hogy igaza van.
Már nem sok volt hátra, hogy Monacoba landoljunk Eldöntöttem, hogy amint beérek, a hotelba felkeresem Haliet, és bocsánatot kérek tőle. Remélem, még nem késtem el ezzel.
*
A vizsgálat után totál lemerülve éreztem magam. Doki támogatott az autóig. Fél óra után már a hotelban találtam magam. Doki felvitt a szobámba, és ledőltem aludni. Este 6-kor ébredtem fel, és egy fejre lettem figyelmes a TV előtt.- Jó reggelt Csipkerózsika! – mosolygott rám Rob a kanapéról
-. Szia! – dünnyögtem, ahogy felültem az ágyon
- Hogy vagy? Nem szédülsz?
- Nem…de látom, gyorstalpaló orvosit végeztél. – mosolyogtam rá
- Néha muszáj. 2in1 kiadás vagyok… - tárta szét a karjait mosolyogva – Amúgy minden rendben van?
-Hát fogjuk rá. Viszont lenne egy kérdésem vagy kérésem, attól függ, hogyan értelmezed.
- Naaa ez már kezd tetszeni – húzta cinkos mosolyra a száját Rob – Halljuk…
- Lesz holnap egy Gála, tudod tipikus ’Jön a nagyfejes vágjuk magunkat puccba’ gála, és hát mivel Kimivel állunk ahogy állunk, így azt szeretném megkérdezni, hogy lennél e a kísérőm?
- Persze! Szíves örömest! – majd odajött és megölelt. – De gondolom nem csak erről akartál beszélgetni.
- Pedig de! – nyújtottam a nyelvem rá
- Na örülök, hogy jobb kedved van. Na és akkor tőlem egy kérdés. Pizza vagy vacsi?
- Egyértelműen pizza. Nagy és sajtos, de nagyon sajtos, és sonkás…hmmm
- Na látod…tudom én mi kell neked. Egyedül vagy csapatban?
- Kettesben egyedül. Most valahogy nincs kedvem a kínos kérdések kereszttüzében állni.
- Rendben. Itt együnk vagy menjünk el valahová?
- Pizsi party, pizza, TV és boldogabb leszek mint valaha voltam.
- Okééé, még beszélek pár sráccal a holnappal kapcsolatban, és jövök is a pizzáddal.
- Okés.
1 óra múlva már vissza is érkezett a gőzgő friss pizzámmal. Beültünk a TV elé, és ’Így jártam anyátokkal’ sorozatot néztünk könnykicsordulásig, és persze beszélgettünk az élet nagy dolgairól.
~ ¤ ~
Gála est előtti napon nagyon nem csináltam semmit. Ruhát nézegettem, hogy végülis mibe kellene mennem, de nagyon nem tudtam választani, így Christivel mentünk ruhát venni, ahol akarva akaratlanul szóba került Kimi.- Kimi is jön a Gálára? – kérdeztem miközben egy lila semelyruhát nézegettem a vállfán.
- Igen. Neki is kötelező megjelennie, mint mindenki másnak! – válaszolt Christi – Nézd csak, ez tök jól néz ki. – mutatott egy krémszínű ruhára.
- Áááhhh…túl világos. Tuti, hogy összekenném az első kanyarban! – mondtam nevetgélve.
- Figyelj már…Gálára megyünk…nem vezetni! – jegyezte meg ő is a nevetgéléstől fulladozva.
- Na jól van. Ne szóljál be! Érted, hogyan értettem! – mosolyogtam rá.
Miután kiválasztottam egy bordó selyemruhát, ami a mellrészénél húzott és nyakba akasztós hátul pedig keresztbe pántos hosszú ruhát visszavonultunk a Hotelba.
Mint minden nap Robbal lógtam, meg a szerelőkkel. Néhány pilótával tartottunk ilyen kötelező dorbézolást, persze én alkohol nélkül. Popcorn, TV, és ital. No comment, hogy miket sikerült alkotni. Így készültek a másnapi Gálára.
