*
Hajnali 3-ra értem haza a kórházból, begipszelt karral, teljesen álmosan, kimerülten, de a legjobban az dühített, hogy szétvágták azok a hentesek a legdrágább öltönyöm. Ágit is felkísértem a szobájába, tehát máról meg volt az összes jó cselekedetem. A másik dühítő dolog az ebben a sztoriban, hogy így lőttek a futamomnak. Bár, ha jobban bele gondolok, jobb is ez így. Így legalább nem töröm szét az autót. Ezen gondolatok közben próbáltam letusolni, de mindez egy gipszes kézzel kicsit nehézkesen alakult. Miután sikerült véghez vinni a műveletet, lefeküdtem, de nem tudtam aludni igazán. Végig az járt a fejembe, hogy holnap végre újra láthatom.
*
Nem igazán keltem másnap jól. Verejtékben úsztam és ziháltam. Nem emlékszem, hogy mit álmodtam, de biztosan nem lehetett kellemes. A gyomrom forgott, a fejem fájt. Kicsit sokat ittam előző este. Bemásztam a fürdőbe bele néztem a tükörbe, ami nem volt jó ötlet. Másnap nem szeretem megnézni az arcom a pénztárcám illetve a híváslistám…Valahogy volt egy olyan érzésem, így reggel, hogy ezt már egyszer megéltem. Nem foglalkozva a dejavu érzésemmel embert faragtam magamból. Fürdés, hajmosás, reggeli, kávé minden ami hozzáárul ahhoz, hogy embernek nézzenek és kilépjek a szobából.
Miután végeztem mindennel és néztem ki valahogy elindultam a céges autóhoz, hogy elinduljak végre a pályára mert ha elkésem az nekem nagyon drága mulatság lesz. Megvártam még pár szerelőt akik éjszakások voltak. Én már overálban voltam a pályára menet. A sisakom, kesztyűm kint volt már. Nem kellett sok idő, hogy kiérjünk. 20perccel hamarabb érkeztem az eligazításra, mint általában, így még Kimivel is volt időm kávézni.
- Szia! – köszönt rám miközben a kávémat nyújtotta felém.
- Szia! Mi történt veled? – kérdeztem elképedve.
- Hosszú történet….De itt vagyok, és azt szeretném, ha megbocsájtanál!
- Megmondom, őszintén nem tudom, mennyire gondolod komolyan ezt a dolgot. Főlegy Spanyol óta. Kicsit elbizonytalanodtam benned, meg magamban is.
- Tudom, hogy kiábrándító voltam, de….nincs, de. Szeretlek ennyi. Ha ez nem elég akkor buktam egy aranyos, édes helyes lányt.
- Ez az utolsó esélyed, remélem, tudod!
- Köszönöm szépen! – majd közelebb hajolt és adott egy aprócska csókot.
- Szeretlek, Te dilis!
- Én is téged!
Eligazításon nem történt semmi, bár váratlan meglepetés ért.
- Ő mit keres itt? – hajoltam oda Eduardohoz.
- Mivel Kimi tegnap a jó voltadból összetörte magát, így Ági kapta meg az ülését.
- Aham. Jól van. – és morcosan visszahúzódtam az alaphelyzetembe.
Miután vége volt az eligazításnak gondoltam meghívom Eduardot egy forró csokira.
- Jössz egy forró csokira?
- Áhhhh…megyek kérni valami gyógyszert. Totál beteg vagyok. Alig állk a lábamon.
- Hmmm oké. Én azért iszom egyet!
- Rendben
Már a forró csokim is megittam mire visszaértem a boxba, de Eduardot nem találtam sehol pedig állítatni akartam az első szárnyakon. Ahogy tébláboltam az autóm körül kiszúrtam Christiant. Ujujujujj. Teljes hátraarc, és mint aki nem is látott semmit próbáltam meglógni a Főnök elől.
- Halie! – hallottam meg a hangját – Halie vár egy kicsit.
- Ohhhh szia Christian! – próbáltam tenni az ártatlant. – Nem is vettelek észre.
- Halie! Láttam, hogy észrevettél – majd cinkos mosolyra húzta a száját – Arról lenne szó, hogy Eduardo influenzás lett, így Te Guillal dolgozol majd, míg Kimi Ágit irányítja.
Inkább csak okosan, óvatosan mosolyogva elfogadtam. Nem a Guillal való munkával volt problémám, hanem hogy pont azzal a csajjal kell dolgoznom. Nem szóltam semmit inkább beültem az autóba.
- Guill!
- Igen Halie!
- Egy picit engedjünk lejjebb az első szárnyon.
- Jó rendben! Utána kipróbáljuk amint kinyitott a boxki!
- Ok.
A srácok bütyköltek az autón majd ismét hallottam Guill hangját a rádióba.
- Boxki nyithoz vissza 5, 4, 3, 2, 1, MOST! Boxki zöld. Mehetsz!
Letették az autóm, majd kigurultam a boksz elé. Elindultam betartva a sebességkorlátot. Megálltam a boxkijáratos sportbírónál. Leellenőrizte a matricám és már mentem is.
10-15 percig lehettem kint, amikor valami furát éreztem.
- Halie kapd el a kormányt! Rántsd jobbra!! HALIEEE! – hallottam Guill hangját de nem tudtam reagálni. Nem mozdultak a kezeim.
Monacoba állítólag akármi megtörténhet, és az a legrosszabb, hogy meg is történik. Sok pályához hasonlóan történelmi pálya. Aki itt futam győztes, az felér egy VB címmel. Minden az időmérőn dől el. Már akinek…
Nem éreztem semmit. Rajtam kívül még legalább 10-en voltak kint.
- Haliet baleset érte az alagútban. – hallottam meg Virág hangját.
- Piros Sebi, piros zászló!! Boxba!!
- Virág? – kérdeztem vissza hangosan.
- Igen Szívem, Virág hangja!
- Papa?
- Igen Aranyom! – majd a jól ismert mosolyával rám mosolygott.
- Hallom a hangokat Papa! Hol vagyunk?
- Élet és halál között.
Egy-egy pillanatra éreztem a testem fájdalmát. Hallottam a rádióforgalmazásokat majd minden kivilágosodott.
- Te mindig ott vagy minden balesetemnél?
- Én mindig is itt voltam Kicsim. Az első F1-es tesztednél, az első fiúért eldörzsölt könnycseppednél, mindig vigyáztam rád.
- Anyunak mondtam, hogy láttalak. Majd most is megmondom neki.
- Kicsim…Már nem fogod megmondani neki! – mondta fájó hangon.
- Miért? – kérdeztem aggódva, nem akartam hallani a választ.
- Úgy döntöttek Kicsim, hogy ez volt az utolsó esélyed az életre.
- Tessék?? Ne!! Miért? Most békültem ki Kimivel! Vissza akarok menni!
- De nem mehetsz vissza. Ennyi volt. Vége! Én most itt hagylak. Próbálj megbarátkozni a gondolattal. Búcsúzz el tőlük.
Arra gondoltam, bárcsak Kimi mellett lehetnék. Behunytam a szemem és mire kinyitottam már ott álltam mellette. Üresen bámult maga elé. Nem szólt egy szüt sem. Egy Brit zászlót szorongatott és egy fekete szalagot. Sebi két boxxal arrébb, Virággal sírt mint egy gyerek. Christian felállt és így szólt a többiekhez.
- Menjünk be a boxba gyerekek, és húzzuk le az ajtót kérlek!
Rob mindenkit beterelt. Ott álltam Christian mellett és Kimi mellett. Kimi férfi létére zokogott, míg Christian nyelte a könnyeit!
- Kedves Csapattagok! Amint láthattátok Haliet súlyos baleset érte. Nem rég kaptam az információt mi szerint már nem tudtak rajta segíteni. Nagyon sajnálom! Egy nagyszerű versenyzőt veszítettünk el!
Rossz volt nézni, ahogy mindenki magába roskadva néz. Néhányan lehajtott fejjel sírtak. Szerettem volna megfogni Kimi kezét de átsiklottam rajta. Nyugodt voltam, nem igazán idegesített semmi. Láttam ahogy Christian közli anyukámmal a hírt. Láttam anyukám reakcióját. Elejtette a telefont, és zokogott. Szidta Isten, pedig nem ő tehetett róla, hanem én.
- Anya, én nem akartam! Én élni akartam! - Utálom látni, ahogy a szeretteimnek fájdalmat okozok. – Imádlak! – és a kezem próbáltam az övére tenni.
- Ő teljesen tisztában van vele, hogy szereted.
Anyukám az égbe emelte a tekintetét és ennyit mondott.
- Kicsim! Nagyon szeretlek! Apa kérlek vigyázz rá!
Ott ültünk hárman a családi asztalnál. Én pedig közben felkészültem arra, hogy lesz ez még fájdalmasabb is.
Szia!
VálaszTörlésMit lehet erre mondani? Morcos vagyok mert megölted csajost, de így alakult.
Közel álltam a könnyezéshez, de nem tudtál sírásra késztetni. (megjegyzem eddig még sztorin talán egyen pityeredtem el. )
Gica nagyon jól írsz, bár vannak részek amikor nem érezni az érzelmeidet, de pont ez teszi sajátossá a ficced. Olyan mint te. Kicsit örült, kicsit bohókás. :D
Egyetértek a Bétáddal, hogy elszomorító rész lett, de jó.
Gratulálok a ficchez. Jól megírt jó történet!
Pusz,
Goof