A másik sztorim: Racing Life
Az én szemszögem: My Life

2010. október 5., kedd

21. Fejezet

Sziasztok!
Meg lett a szavazás eredménye, így az első variációval folytatódik tovább a történet. Ez a fejezet, mint átkötő fejezetnek készült. :) Remélem tetszeni fog...egy két kommentárt azért légyszii írjatok...csak, hogy tudjam, hogy körülbelül megütöttem azt a mércét amit vártatok egy ilyen dráma után...
Jó olvasást!

Gicus

***

[Christian Horner ]

Ültem az irodámba és a fejem fogtam. Éreztem, hogy valamilyen szinten én is hibás vagyok. Ha nem hagyom, hogy pályára menjen nem lett volna tragédia. Guill valószínűleg soha nem fog ezek után megbízni bennem. Kimi engem fog okolni mindenért. Fájdalmasan emeltem fel a telefont, és tárcsáztam Halie szüleit.

- Igen tessék, Susann Smith.

- Jó napot kívánok asszonyom. Christian Horner vagyok, a Red Bull Racing csapatfőnöke.

- Miben segíthetek? – kérdezte a nő illedelmesen, még szinte hallottam, a hangjában azt a boldog csengést.

- Sajnálom de…Halie….Halie meghalt egy tragikus balesetben.

Nem kaptam választ, csak egy csattanást hallottam a másik oldalról. Valószínűleg lesokkolta a hír. Én az orrnyergem fogtam és potyogtak a könnyeim. Férfi létemre nem szégyelltem a könnyeim.

- Sajnálom! – próbáltam szavakat találni, de egy épp a gyerekét elvesztő anyát a szavak nem nyugtatják.

Fájt Halie elvesztése. Nagyon jó pilótát tudtunk volna faragni belőle. A lendület amit árasztott, a mosolya, a hisztijei…mind hiányozni fog a csapatnak. Végig nézek a csapatomon és látom rajtuk, hogy teljesen porba taposta őket ez a hír. Mindenki fekete karszalaggal járkál a Paddockba. De nem csak a Red Bull, hanem minden pilóta. Sebastiant is mélyen érintette a hír. Virág pedig a tőle megszokott hidegséggel reagálja le a dolgot. A szemében látszik viszont, hogy meg van törve.

A papírok szanaszét hevertek az asztalomon, mint, ahogy az életem is szanaszét hevert jelen pillanatban. Próbáltam a könnyeimmel küszködve legalább az asztalomon rendet tenni, de nem ment. Végig Halie járt a fejemben. Mindenért én vagyok a hibás…Ezt senki nem fogja nekem megbocsájtani. Majd úgy döntöttem, hogy összehívok egy rendkívüli ülést.

„Tisztelt Sporttársak! A holnapi napon rendkívüli ülést hívok össze a hétvégén történt esetből kifolyólag. Kérek mindenkit, hogy tegye tiszteletét az eseményen. Tisztelettel, Christian Horner”

’Küldés’….lehet, hogy ezzel az egy gombnyomással írtam alá a halálos ítéletem. Éjjel is még az irodámba dolgoztam, marcangoltam magam amikor nyílt az ajtó.

- Angela, meg mondtam, hogy senki ne zavarjon most! – mondtam automatikusan.

- Angela már elment aludni Christian, már csak te vagy ide kint. Menj haza pihenni. – Guill volt az…a hangja valamelyest megnyugtatott

- Nem értheted Guill…nem megyek haza még rendet kell tennem az iratok között…minden szanaszét van.

- De értem Christian. Most veszítetted el az egyik embered…tudom milyen érzés. Én a barátom veszítettem el évekkel ezelőtt…az én hibámból. Fejezd be és menj haza pihenni.

- Ez nem olyan…

- De Christian pont olyan. Attól függetlnül, hogy te itt pakolászol és marcangolod magad, Halie nem fog feltámadni, besétálni az ajtón, nevetve, vagy épp hisztizve.

Közben kihúztam a fiókom, kivettem belőle egy doboz gyógyszert, és bevettem belőle egyet. Nyugtató volt, hogy ha már nem alszom azért ne legyek ideges annyira. Bár inkább a lelkiismeretem fájt a legjobban.

- Mi mind melletted állunk Christian. Mind. Az összes szerelő, az összes ember, aki egyáltalán a Forma 1-ben dolgozik. Te rád hárult most ez a felelősség. Tudom, hogy nehéz…De…erős vagy Christian!!

- Nem fogok tudni az anyukája szemébe nézni. És el fogom viselni, ha nekem esik. Mert miattam vesztette el a lányát.

- Na gyere! – majd oda jött mellém, és megfogta a vállam mire én csak felemelkedtem a székből.

Csak a kanapémig jutottam el. Ott feltettem a lábam a karfájára, a fejem alá tettem a kezem, és a plafont bámultam. Nem voltam képes megmozdulni. Guill a mellettem lévő székbe ült le, és ő is csak nézete a plafont. A csönd néha többet mond minden szónál.

Az éjszakát az irodámba töltöttük. Másnap mind a ketten gyűrötten ébredtünk. Elmentem letusolni majd felvettem az egyik öltönyöm, és próbáltam lélekben felkészülni az értekezletre. Reggel 9-re beszéltük meg végül az értekezletet. Mindenki ott volt időben, én léptem be utoljára. Helmut Marko, Adrian Newey, a mérnökök és mindenki, aki számított. Egy percig nem tudtam, hogy mégis mit mondjak, nem találtam a hangom, a gondolataim, majd erőt vettem magamon és elkezdtem. Nem vagyok biztos a vezetői pozíciómba. Összetörtem…A bizalmi szavazás alapján viszont, Ők mind, aki a szemembe néz, itt a terembe mindenki megbízik bennem.

[Kimi Räikönnen]

Feküdtem az ágyamon, de nem tudtam aludni. Halie fényképét tartottam a kezembe. És csak néztem, és gondolkodtam. Pár nappal ezelőtt még azt, hittem ő lesz életem szerelme, akivel leélem a további napjaim, éveim. Vele együtt öregszem meg. De nem így fog történni, mert az Élet elvette tőlem.

- Mindig ott leszel egy képzeletbeli rajtkockán. Mindig tied lesz a pole, és minden versenyen le fog inteni a kockás zászló. Soha nem felejtünk. Mindig ott leszel a listán, mindig itt leszel velünk.

Kicsordultak a könnyeim és magamhoz szorítottam a képét. Majd nyílt az ajtót egy halk kopogást követően.

- Jól vagy? – kérdezte Sebastian az ajtóból.

- Te jól lennél, ha elveszítenéd a szerelmed?

- Igen…értem…hülye kérdés volt. Bocs.

Bejött hozzám és elterült mellettem az ágyon. Nem szólt semmit, csak némán feküdt melettem.

- Barátok… - és nyújtotta a kezét.

- Örökkön örökké…Örökkön örökké. – majd a mellkasomhoz húztam a kezét. – Miért nem alszol öcskös? – kérdeztem tőle hallkan.

- Nem tudok Kimi…nem hagy nyugodni a tudat, hogy nincs köztünk. Hogy vége…ennyi volt. Nem tudom elfogadni. Miért?

- Mert kegyetlen az élet. Egy rohadék, aki elvesz minden szépet és jót.

- Ne mond ezt…

- De ezt mondom, mert így van… - majd utat engedtem a könnyeimnek. Megállás nélkül sírtam.

Feltörtek az élmények, az emlékek, és minden egyéb. A telefonom nyomkodtam és a régi sms-et olvastam. Kínoztam magam. Nem akarom soha elfelejteni. A laptopom háttérképe is az ő autója, ahogy a Spanyol Nagydíj után az orrán ugrálva örül.

- Holnap összeszedem a cuccait. – néztem Sebre kisírt szemekkel.

- Segítsek? Vagy szóljunk Virágnak?

- Nem kell. Megcsinálom én. Eljössz velem?

- Természetesen. Rám mindig számíthatsz.

Nem tudom mikor nyomott el minket az álom…Nem volt jó éjszaka. Végig Halievel álmodtam, beszéltem vele. A szemem égett reggel. Seb még mélyen aludt amikor én már fent voltam. A képet magam mellett találtam meg. Onnan mosolygott rám…soha többet nem kelek mellette. Kirobogtam a fürdőbe próbáltam valamit kezdeni magammal, de még az élet is fájt, nem, hogy még valahogy kinézzek. Felvettem egy farmert és egy fekete inget. Seb is felébredt mire kiértem, ő is felöltözött, és indultunk összeszedni a cuccait.

Minden egyes tárgy egy kés volt a szívembe. Egyikünk se bírta sírás nélkül. Seb egy borítékot talált, kibontottuk…

- Nézd csak Kimi. Az első vele töltött ’Össznépi’ képei…

- Hmmm…ezt még én nyomtattam ki neki. Ekkor még milyen önfeledten szívattuk egymást.

- Nem is hittem volna, hogy meg van még neki.

Miután tovább kotorásztunk, megtaláltuk azokat a pohár alátéteket, amiket az egyik vacsoránk közben tett el, az egyik étteremben. Mindent eltett, ami számára fontos volt. A Spanyolba szerzett trófeája, csapat képek, vicces képek.

Fogtam a trófeáját, és leültem az ágya szélére.

- Szerinted Seb, megengedik, hogy megtartsam? Ennyi hátha marad belőle, a képeken kívül.

- Szerintem megtarthatod. – mondta ő is szipogva.

Körülbelül 3 óra kellett mire mindent elpakoltunk. Ahogy léptünk ki a szobából, még éreztem az illatát. A parfümje és a tusfürdője illatát.

Amikor bezártam magam mögött az ajtót, olyan volt mintha egy egész fejezet zárult volna le az életemben. Űrt hagyva a lelkembe, kiszakítva belőlem egy darabot. Egy darabom Halievel együtt a sírba száll. Elvitte a szívem egy darabját ami most majd’ megszakad utána. Nem akarom elfogadni, hogy nincs többé, de sajnos már semmi nem támasztja fel. Nem hibáztatok senkit, mert nincs értelme a fájdalmas gyászban okolni a másikat. Mindenkin nagy a nyomás, nagy lelki fájdalom elveszíteni egy embert a csapatból…De az élet mostoha…

6 megjegyzés:

  1. Sia!

    Nem igazán lehet mit írni erre. Jó a rész mint sztori és mint írásmód, de a történet nem jó.. fájdalmas, mostoha. Sajnos a való világ sem könyörületesebb.
    *csúnyán néz mert bántottad csajost*
    Szomi rész. :S És Christian szemszög ami még nem volt, én legalábbis még nem olvastam.

    Pusz!
    Goof

    VálaszTörlés
  2. Hola!
    Annyira, hogy is mondjam jól van megfogalmazva ez a rész... Nem mondom, hogy tetszett mert akkor a történetnek is kéne ami nagyon szomorú. Lehet, hogy hülye kérdés lesz, de van benne egy rész ami könnyeket csalt a szemembe és szeretném idézni az én történtem.("Mindig ott leszel egy képzeletbeli rajtkockán. Mindig tied lesz a pole, és minden versenyen le fog inteni a kockás zászló. Soha nem felejtünk. Mindig ott leszel a listán, mindig itt leszel velünk.") Idézhetem??
    Előre is köszönöm:
    Dóri

    VálaszTörlés
  3. Szia Dóri!

    Persze :) Nyugodtan idézheted...semmi probléma nincs belőle! :)
    Köszönöm szépen a kommentet, most ez igazán jól esett, kevesen kommentelnek, és az ilyen kérések azért felmelegítik a picinyke kis szivem!
    Gooff...mielőtt megsértődnél... :D Tudod, hogy rád mindig is számítok!! :) és persze te is számíthatsz rám! :)

    Puszi :)

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Nagyon szépen köszönöm:D

    VálaszTörlés
  5. Szerintem nagyon jó lett ez a rész IS.
    Persze nagyon szomorú de kíváncsi vagyok hogyan folytatódik...:)
    Ezt a részt szeretném én is elkérni ha lehet... ,,Mindig ott leszel egy képzeletbeli rajtkockán...."
    Nagyon nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  6. Most találtam rá a blogodra és egyben olvastam el az egészet idáig, amikor is észrevettem, hogy mióta nincs új rész. :(
    Remélem azért eszedbe jut majd a közeljövőben és folytatod :D

    VálaszTörlés