2. Fejezet

Még mindig Ausztráliában vagyok, és nagyon hangosan csörög a telefonom az ágyam mellett.
- Ha nem fontos gyorsan tedd le, mert megtalállak! – morogtam a telefon végén ülő személy fülébe
- Räikönnen – ez már nem kezdődik túl biztatóan – Még ma megjelennél a csapatmegbeszélésen? Vagy esetleg kérvényt írjak?
- Nem rossz ötlet! 20 perc és ott leszek!
- Van 5 perced ide érni!! – ordibált Horner a telefon végén
- Rendben. Akkor fél óra múlva a Motorhomeba! – és letettem a telefont. Imádok mások agyára menni.
Ekkor villant csak be. Ma találkozom először azzal a pilótának nevezett nő nemű lénnyel, akinek igazán az agyára akarok menni! Hát jó, legyen öröme ma Hornernek…bemegyek hamarabb, mint fél óra. Felöltöztem, felkaptam magamra egy Red Bull-os rövidnadrágot és egy pólót és elindultam a főnökhöz a pályára.
A tárgyaló elé érve, megigazítottam magam, hogy annyira ne nézzek ki trógernak, mint amekkorának általában néznek.
- Jó reggelt mindenkinek! – kezdtem udvariasan
- Késtél! Konkrétan 10 percet! – kezdte picit paprikásan Horner
- Igen. És ezzel én teljesen tisztában vagyok. Még valami? Ha nincs, akkor leülnék.
Letettem magam a versenymérnököm mellé, majd megláttam, hogy ki ül velem szembe. Hát a tegnapi barna hajú szépség, aki csúnyán lekoptatott.
- Na kezdjük az elejénél. Halie Smith, Kimi Räikönnen. – mutatott ránk Christian. – Mától fogva egy csapatban vagytok. Nincs semmi féle közeli kapcsolat. Ez nem bordélyház, hanem az egyik nívós csapat. Remélem, ezzel mind a ketten tisztában vagytok, hisz benne van a szerződésetekben.
Ezek után jött a szokásos szöveg, hogy ki mikor és hogyan és kivel dolgozik együtt. A csaj tényleg olyan volt, mint, ahogyan én elképzeltem, és ahogy tegnap is megállapítottam a szórakozóhelyen. Csinos…igazán nagyon csinos. Látszik rajta, hogy komolyan gondolja a versenyzést. De akkor is…ez nem nőnek való.
- Na akkor srácok! Nyomás a pályára. Pályabejárás. Halie és Kimi…ne nőjjetek a mérnökeitekhez. Ismerkedjetek.
Azzal a lendülettel elindultam le a Motorhome-ba. Elő vettem az Ipodom és elkezdtem keresgélni egy számot rajta. Nem is köszöntem a kis fruskának. Nekem csak egy kötelező rossz. Ott jött mellettem, de én tudomást sem vettem róla.
Egyszer csak ezt hallottam a hátam mögül:
- Brunoooooo! – és ezzel a mozdulattal már a nyakában csimpaszkodott
- Halie!! Nem is hallottam, hogy Forma 1-zni fogsz!
- Hát láthatod! Itt sem szabadulsz meg tőlem! És tudod…ez már nem GP2…nem engedlek el bébi ha addig élek is!
- Ezt megjegyeztem! Viszontlátásra a visszapillantómba!
- Még ma elindulunk tekerni, vagy igényel még valamit a kishercegnő?! – kérdeztem fancsali arccal.
- Bocs, hogy tegnap lekoptattalak. De hallottam a nyilatkozatod. Igazi szívás a dolog…
- Jah. Elég nagy szívás, hogy itt vagy. Haladj, kapd fel a vasszamarat és haladjunk. Még pihenni akarok.
Felültünk, és mentünk is. Jól állt, neki a Red Bull-os rövidnadrág és a topp. Ki volt dolgozva a teste, de nem vesztett semmit a nőiességéből. Ahogy előttem tekert, még megkockáztatom azt is, hogy jó volt a segge. Én végig zenét hallgattam. Majd a pályán szívatom, most hagyom hadd tájékozódjon. Meg biciklin nem annyira élvezetes szívatni. Majd az autóban. 1 óra alatt letekertük a távot. Nem értem, nekem miért jó ez a nő itt. Miután letekertük a távot és aludtam egy 2 órát, leültem a boxba jégkrémet enni. Ez valahogy most nagyon jól esett, ebben a melegben. Halie már ott toporgott teljes menetfelszerelésben a mérnöke mellett. Mindent átellenőrzött a csapat az autón. Rob – a vezetőszerelő –magyarázta el neki, hogy mit hol talál, és mit kell nyomni egyes helyzetekben. Gyorsan tanul, nem is baj. Hadd szokja, hogy nem bírom, hogy itt van.
Elérkezett a szabadedzés ideje. Végre nyeregbe érzem magam. Most én vagyok az úr a háznál.
- Kimi meg vagy? – kérdezett a fülemre Guillaume
- Én igen! Tökéletesen!
- Oké. Akkor vezesd fel Halie-t. Mutasd meg neki az ideálisat! És nem akarok hallani semmi nyavalygást!
- Mi vagyok én, óvó bácsi?! Jó oké, vettem!
És elérkezett a pillanat, amikor elkezdhetem ördögi tervem. Elindultam előtte, és ő jött is utánam. Próbáltam lerázni, de nagyon nem ment, amin eléggé meglepődtem. Tartotta a tempót. Lehet, hogy mégsem lesz ez a szívatás olyan egyszerű, mint gondoltam.
- Kimi! Azt mondtam, hogy vezesd fel, nem azt, hogy rázd le magadról!
- Jó oké! Kapcsoljatok össze vele. Csak, hogy lássátok, hogy jó fej vagyok.
- Meg lesz!
Bele telt, vagy pár percbe, míg sikerült a két autó között, kapcsolatot összehozni. Addigra pihenőre álltunk a boxba.
- Na figyelj Kislány! Nem foglak mindig kísérgetni. Jegyezd meg, hogy mikor hol kell menni, és toljad ahogy tudod, meg bírod.
- Rendben van. Voltam már ezen a pályán, de egy Forma 1-es kocsi más, mint egy GP2-es. A gázt nehezebb nyomni.
- Oké Guillaume. Erről beszéltem. Akkor kellett volna gondolkozni angyalom, amikor aláírtad a szerződést! – csattantam fel már igen elég paprikásan.
Ismét együtt kellett kimennünk a pályára. Ismét vonatoztunk. Próbált előzgetni, de nem hagytam magam. A játéknak indult dolgunk egyre jobban átcsapott, már - már vérre menő küzdelemmé. Én nem idegesítettem magam fel. De ő. Láttam a tükörbe, hogy izzanak a szemei, hogy megtudjon, előzni. Majd elkezdtem vele játszani. Cikáztam előtte. Nem tudta, hogy most ilyenkor mit csináljon. Egy alkalommal majdnem falhoz, nyomtam. Már akkor gondoltam, hogy ezért kapni fogok. Jó pilóta. Kitartó, de ez nem lesz elég egy versenyen.
Miután már Halie is vágta a pályát, végre valahára egyedül brillírozni. Lementem a felvezető köröm, és már gyors körön voltam, amikor a csapat úgy döntött, hogy ki engedi Halie-t is.
- Halie a pályán – szólt Guillaume a fülemre.
- Igazán örülök neki! – reagáltam le a helyzetet.
Már a második szektorba járhattam, amikor utolértem a kis kedvencem. Nem igazán sikerült, neki figyelnie, így feltartott a gyorskörömön. Próbáltam beszúrni az autó orrát elé, de védte a pozícióját. Erre már én is teljesen bepipultam, ettől fogva teljesen idegből vezettem, még akkor is, ha ezt nem látták rajtam a többiek.
- Kimi! Vegyél vissza. Nyugi!
Erre már nem is válaszoltam. Mert csak annyit tudtam volna mondani, hogy: Én megmondtam!!
Ahogy vége lett a szabadedzésnek, kipattantam a kocsiból oda mentem ehhez a kis fruskához, és elmagyaráztam neki, hogy nagyon rossz emberrel kezdett.
- Na ide figyelj! Még egy ilyened van előttem és garantálom, hogy egy hatalmas cuppanós puszit fogsz adni az egyik betonfalnak! – és erősen bökdöstem a vállát a mutató ujjammal. – A tükör kisszivem nem csak a reggeli smink felkenéséig kell használni! Hanem utána is! Nem kiállítási tárgy azon a kocsin!
Nem mert semmit mondani. Láttam rajta, hogy kicsit lehet, hogy túl kemény voltam vele. De nem érdekel. Nem fogok kivételezni vele, azért mert van két jó melle, meg egy formás segge. A szabadedzések alatt végig szívattam. Mikor becsúsztam a féktávjára, ijesztgettem, hogy megelőzöm, persze nem tettem semmit ennek érdekében. Csak, hogy tudja, hogy mi van és, hogy ki diktál.
Ahogy véget ért a szabadedzés kipattant az autóból és nekem esett.
- Figyelj! Tudom, hogy rohadtul utálod, hogy itt vagyok! És, hogy mindent el fogsz követni, hogy ne legyek itt. De megsúgom, nem adom fel! És egy rohadék vagy!
Majd könnyes szemmel viharzott ki a boxból. Lehet, hogy kicsit kiborítottam?
- Kimi Räikönnen!! – hallottam az ordibálást a box másik részéből ahol a főnök ült.
Ajajj, lehet, hogy most kicsit le fognak tolni? Biztos, ment apucihoz sírni, hogy valaki meghúzta a haját.
- Igen Chris! Itt vagyok! – felkészültem mindenre. Előkaptam hát az ártatlan kisfiús szemem és arcom és Chris arcát kezdtem el fürkészni.
- Hogy látod Haliet? – áhá, még se csesznek le mert szívattam.
- Jó. De nem elég erős mentálisan. Az előbb sírva rohant el. Mert szívattam a pályán. Mentálisan nincs itt. Csak fizikailag.
- Értem! Szerintem csak simán kiborítottad, az állandó szívatásoddal. Miért nem próbálod megismerni és segíteni neki?
- Minek?! Segíts magadon és Isten is megsegít. Ha nagylány, akkor legyen nagylány. Bizonyítson.
Ezzel a megszólalással ott is hagytam Hornert. Halie-vel a hotelben találkoztam újra. Egy tányér salátával egy társaságba. Láttam rajta, hogy sírt. De annyira nem hatott meg.
- Leülhetek? – kérdeztem meg normális hangon
Nem mondott semmit, csak intett, hogy igen.
- Szokj hozzá! – kezdtem miközben elkezdtem piszkálgatni a rizottóm. – Ne hogy azt hidd, hogy itt minden fenékig tejfel. Vállaltad, akkor ne bújj el sírni. Sőt ne is sírj! Küzdj.
- Köszönöm! – szipogta még mindig kicsit.
- Szívesen! De ezt el ne mond senkinek, mert tényleg megpuszilod a falat. Még elrontanád az imidzsem.
Majd felálltam, és ott hagytam kajálni. Egy két szerelővel ült, aztán és beszélgettek. Új neki ez az egész. Már szinte kezdem megsajnálni, hogy milyen egyedül van. De majd betöröm és hozzá szokik az itteni rendhez.
A nap további részét azzal töltöttem, hogy pihenek és szimulátorozok a laptopon. Majd mikor már majdnem nyertem a versenyen, kopogtattak.
- Gyere be! – kiabáltam
- Hello! Lépett be Guillaume az ajtón. Hallottam beszéltél Halie-vel.
- Kitekerem a nyakát. – reagáltam miközben felszisszentem
„Fékezési hiba. Menj 0.42 mp-en keresztül 3 km/h-val lassabban”
- Nem ő mondta. Hanem Rob. Tudtam én, hogy megolvadsz egyszer!
- Nem olvadtam meg. Csak lehet, hogy tényleg ma kicsit túl lőttem a célon. De holnap is van nap. – és egy teljes vigyort küldtem mérnököm felé.
- Te sose javulsz meg! – fintorgott Guillaume.
- Ez van barátom. Ez van!
Mire kimondtam addigra már kiment a szobámból.
Holnap időmérő. Kíváncsi leszek, hogy Halie, hogy fog teljesíteni.

*

Holnap életem első Forma 1-es időmérő edzése. Félek. Főleg, ha a példaképem, aki nem is biztos, hogy már a példaképem, hagyja, hogy pályára lépjek és teljesítsek valamennyi kört. Legalább a legjobb 5-ig el akarok érni. Ebben a tudatban vergődtem az ágyamba. A fotelra már ki volt készítve minden, ami holnapra kell. Tűzálló ruha, overál, bukósisak, kesztyű. Már csak arra várt, hogy felvegyem őket és beüljek az autóba.
Másnap reggel, elég kipihenten keltem. Bár kicsit szorongtam, ami szerintem normális, mikor az ember egy ilyen fokú dologra készül. Mielőtt elkezdődött volna az időmérő, lementem a közeli parkba futni, ahol összetalálkoztam Nico Rosberggel.
- Szia Kislány!
- Szia Nico!
- Hogy bírod Kimi mellett? – kérdezte elég nagy vigyorral az arcán
- Elég nehezen de még bírom.
- És hogy, hogy így egyedül?
- Hát, a szerelők már kint vannak, Kimivel meg nem igazán akartam futni.
- Félsz mi?
- Egy kicsit! – vallottam be töredékesen egy kis pirongás közepette.
- Nem kell félni. Minden okés lesz! Viszont én most megyek, mert lassan jelenésünk lesz!
Így mind a ketten visszamentünk a hotelba, és egy nagy tusolás után magamra kaptam a cuccaim, és elindultunk Nicoval a pályára. Az autóba tördeltem a kezeim. Félig meddig már a pályán járt az agyam, hogy mit és hogyan kell tennem.
Miután kiértünk, első utam a boxunkhoz, vezetett ahol már Kimi és a mérnöke nagyban konzultált. Én is elfoglaltam a helyem az autóban, felgumiztam a hajam és a bukó alá passzíroztam. Itt ott szúrt, de nagyon nem foglalkoztam vele.
- Hallasz Halie? – kérdezett Alec, a mérnököm.
- Igen Alec. Tisztán és érthetően!
- Na kislány. Maradtunk az A tervnél. Minden úgy lesz, ahogy azt már ezek előtt sokszor letisztáztuk. Tudod, a dolgod. – erre én csak bólogattam.
Zöldre váltott a boxutca lámpája, és kihajtottam a boxból.
- Halie? – kérdezett egy ismeretlen hang a rádiómon.
- Igen? Guillaume?
- Igen. Alecnek dolga akadt a főnökkel. Na kislány figyelj! Én leszek a szemed és a kezed!
- Rendben! – mondtam meglepetten.
Miután végeztem a felvezető körömmel, elkezdtem nagyon izgulni, hisz jött a gyors.
- Na, figyelj kislány. Tolhatod, neki 300-305-ig. Aztán az első kanyart vedd be óvatosan. Tehát lassíts vissza 145-re. – majd folytatta
- Szép volt! Következő. 200-al mehetsz maximum a biztonság kedvéért. Aztán a harmadik kanyart, körülbelül 90-el vedd be. Vigyázz, mert ez egy kritikus pontja a pályának. – egy pár másodperc hallgatás után ismét megszólalt.
- A hetesbe 280-ról vegyél vissza 115-re. Tehát 7-es fokozatból 3-ra gyere vissza.
- Dobálja a kocsit.
- Igen mert elég egyenetlen az út. Tudom, hogy nem kellemes, de bírd, ki nem sok van hátra!
- Na az utolsó kanyar kombináció jön! Mondom a helyzetet. 5-ről 2-re. 2-ről 4-re válts.
- 5-ről, 2-re. 2-ről 4-re. Meg van! – mondtam hangosan a kombinációt.
- Szép volt kislány! Az időd: 1: 55: 346. 3. hely. Gurulj vissza madárkám!
Hát nem tagadom leizzadtam. Az időmérőn sikerült bejutnom a legjobb 5-be. A 4. kockából indulhattam. Kimié lett természetesen a pole pozíció. De nem is bántam. Kezdő létemre 4. kocka elsőre. Hát teljesen boldog voltam. Ahogy kiszálltam az autóból az első utam persze a szerelőim voltak. Mindenki megölelgetett és gratulált. Oda mentem Guillaume-hoz is. Megköszöntem neki a segítségét.
- Köszi szépen! Ha te nem vagy egész végig, paráztam volna.
- Nem kell kislány! Mindig itt leszek nektek!
Miután végeztem. Tusolás után, elindultam az étterem felé, hogy egyek valamit. Összefutottam pár pilótával. Ők is gratuláltak és úgy érzem be is fogadtak. Kivéve 1 embert.

***
1. Ausztrália, Melbourne