4. Fejezet

Teljesen kétségbe esetten egyenesedtem fel a kanapén. Nem törődve azzal, hogy igazán rosszul érzem magam a tegnapi alkohol mennyiség után. Csak meredtem magam elé a kávéval a kezembe és próbáltam a tegnapi esti eseményeket felszínre erőltetni, de sehogy sem sikerült.

- Minden rendben Halie? – kérdezte Eduardo, kicsit kétségbe esett hangon

- Nem! Nincs minden rendben! Itt keltél a kanapémon, kiszívott nyakkal. Valószínűleg én lehettem az aki kiszívta a nyakad!! Nincs minden rendben!!! – kezdtem el vele szinte kiabálni. Tudom, hogy nem tehet róla, de kezdtem elég ideges lenni.

Mi van, ha több is történt köztünk csak nem emlékszem rá?! Kirohantam a fürdőbe és kétségbeesetten, kezdtem el vizslatni a nyakam környékét, hogy vajon rajtam van e valamilyen árulkodó jel a tegnap estéről. Megfordultam a tükörbe, és szabályos karmolás nyomok voltak a derekamon.

- Úristen!! Miért van az, hogy nem akarom tudni, hogy azok, hogy kerültek oda?!

Ordibáltam a fürdőből most már. Teljesen kétségbe voltam esve. Lefeküdtem Eduardoval?! Na neeee. A fürdőből kopogásra lettem figyelmes, majd arra, hogy nyílik a szobaajtó.

- Halie? – kérdezte egy ismerős hang.

- A fürdőbe. Azt hiszem nincs jó kedve igazán!

- Rendben!

Hallottam, hogy valaki közelít a fürdőhöz. Majd kopog.

- Ki vagy? – kérdeztem egyre idegesebben

- Ki más?! A te óvó bácsid, Kimi! – válaszolta mosolyogva.

- Hagyjál békén. Pont te nem hiányzol most.

- Hááááát, jól van. Bár tudnék választ adni a kérdéseidre. De ha nem…akkor nem! Mentem! Pá

- Neeeeeeeeeeeeeeee!!! Maradj! Mesélj! – vágtattam ki a fürdőből és fogtam meg a csuklóját.

- Na mi van?! Most akkor mégse hagyjalak békén? – kérdezte gúnyosan. - Gondoltam áthozom a képeket a tegnap estéről!

Ez az. Legalább lesz miről felidézni a tegnap este történteket. Ekkora már a kezembe voltak a képek, és mohón nyitottam ki a borítékot. Kimi arcán egy teljes mosoly terült el. Ekkor már sejtettem valamit, csak nem voltam benne biztos. Elkezdtem lapozgatni a képeket. Eduardo nyakfoltjára már megtaláltam a választ. Elég részegen az ember csinál baromságokat. Mint példának okául Heikki aki megharapta Eduardo nyakát. Nyak kiszívás kipipálva. De az én derekamra a válasz hol van? A sok kép közül, körülbelül a vége felé erre is megtaláltam a választ. Elesetem és lehorzsoltam magam egy asztalnál. Már kezdtem megnyugodni, de több kompromittáló képet nem igazán találtam magamról.

- Te szemét!!!! – ordibáltam Kimivel aki persze ettől nem igazán hatódott meg csak röhögött.

- Igen. Szokták mondani. De maradjunk, ha lehet a Kiminél, azt jobban szeretem.

- Hogy került az ÉN szobámba, az ÉN kanapémra Eduardo?

- Nem akartuk, hogy félrészegen botorkáljon a szállodájába szegény. És úgy gondoltuk, nálad jó helye lesz.

- Remélem büszke vagy magadra! – és kitessékeltem az ajtón és rácsaptam.

Ekkora aljas embert. Csak addig addig szívat, míg egyszer véletlen visszakapja, és akkor leshet. Úgy döntöttem, hogy ha ő így akkor én is. Így elkezdtem magamba, elrendezni, hogy miként fogja visszakapni a fiatal úr.

Miután Eduardo, összeszedte a holmiját a szobámból, ami miért is ne véletlen szét volt dobálva, elindult az ő csapatuk lakrészébe. Én pedig egyedül maradtam, és próbáltam kiheverni a tegnap estét és a ma reggelt.

*

Miután elmentem Halietől, benéztem Sebastianhoz.

- Na? Mi volt? Kiakadt? – kérdezte somolyogva

- Egy kicsit…kicsit nagyon! – mondtam picit büszkén

- Jó. De egy ideig állítsd le magad. Elég durvákat kapott most.

- Majd folytatom a pályán! – kacsintottam rá cinkosan.

Lassan neki fogtam összepakolni, hiszen ma már megyünk tovább, Malajziába, hogy ismét egy iszonyatosan unalmas versenyen vegyek részt. Az egész műveletet a tegnap estéről maradt, kupi nehezítette. Legszívesebben ilyenkor visszahívnám a kedves csapattagokat, hogy pakoljanak össze. De nem vagyok ilyen, így inkább a sok kicsiből egy nagyot csinálok. Hagyok elegendő pénzt az asztalon és egy bocsánatkérő levélkét a takarító személyzetnek. A Száguldó Cirkusz nagy része ezen a napon utazik Malajziába, így kicsit feltömörültünk a hotel halljában. Aki tegnap részt vett a bulin, mindenkin napszemüveg volt. Ne hogy csorba essen a jó kisfiús imidzsükön. Nekem volt a legjobb helyzetem. Rólam tudják, hogy néha iszok egy kicsit. Én magabiztosan lépkedtem ki a hotel elé, ahol már őrjöngő tömeg várt. Lent volt már Halie is, de valamiért nem igazán akart kijönni. Bedobtam a cuccom a kocsiba, és visszamentem érte.

- Mi a baj kislány? – kérdeztem tőle

- Semmi, semmi! – nézett szét zavartan.

- Félsz? Figyelj, mindenki örülni fog kint neked. – próbáltam vigasztalni, de valahogy nem mehetett túl meggyőzően.

- De hát nem is ismernek!! – mondta kétségbe esve.

- Ne, hogy azt hidd! Na, gyere.

Elindult előttem, persze én nem mentem vele, csak a kezébe nyomtam egy filctollat, és kitoltam a Hotel elé. Mindenki kiabált, neki, és a nevét harsogták. És nem csak kiscsajok, hanem srácok is. Mire kiértünk Jaime, Lewis, Jenson már kint volt.

- Sziasztok! – köszöntek ránk.

- Hello srácok! – köszöntem vissza

- Na Jégember, te nem osztogatsz?

- Én? Isten őrizz…majd következőleg.

Halie is élvezte a végére a dolgot. Láthatólag megnyugodott. Bár egyre darabosabban írta alá a nevét egy olyan 20 autogramm kártya után. Miután mindenki végzett, elindultunk. Haliet is mi vittük ki a reptérre. Mi a Red Bull külön gépével mentünk Malajziába. Így kényelmesebb is volt, és nem voltunk lerohanva. Én legalábbis személy szerint.

* Malajzia *

2 órát utaztunk. Halievel egymás mellett ültünk, de nem igazán beszélgettünk. Elég pocsékul nézett ki. Lehet, hogy a tegnap esti italozás kicsit kikészítette.

Miután megérkeztünk, elfoglaltuk a lakosztályainkat, és mindenki átadta magát a pihenésnek. Holnaptól ismét indul a hajtás.

„Holnap csapatmegbeszélés reggel 10-kor! Ne késs! Christian”

Érkezett meg az SMS-e a csapatfőnöknek. Úgy nem szerettem az ilyeneket. Átbeszélni a pálya felosztását, kritikus pontokat, zászlójelzéseket, szabályismereti minimumvizsga, pálya bejárás. Csak a nyűg van szerdán. És akkor még nem is beszéltünk a sajtó által igényelt PR rendezvényekről.

Reggel elég nyúzottnak éreztem magam, így úgy gondoltam, hogy nem muszáj bemennem csapatmegbeszélésre. Fordultam egyet az ágyamba, és aludtam volna tovább, ha Christi, nem töri rám az ajtót.

- Kifelé az ágyból! – förmedt rám mérgesen

- Neked is jó reggelt! – feltápászkodtam, elmásztam a konyháig és főztem egy kávét.

Egy boxerba felpattantam a konyhapultra és elkezdtem elszürcsölgetni a kávém.

- Kimi. Haladj légy szíves. Csapatmegbeszélés…Rémlik esetleg?!

- Jól van Christi, nyugi. Ezt a kávét még megiszom és rohanok is amerre csak parancsolod! – tettem hozzá kicsit morcosan, hiszen utálom, mikor irányít.

- A héten mentek Halievel fotózkodni. Promó anyag kell az idényre. Friss képek. Autogramm kártyáknak. Ilyesmik. A többit majd megbeszéljük.

- Oké! Na felkapok valamit és mehetünk. Mert inkább ott leszek, minthogy szembesüljek azzal, hogy megint mindent a nyakamra szerveztél.

- Utálj Bébi! Ez van!

- Utállak is! – tettem hozzá mosolyogva és megöleltem.

10-re pontosan Horner irodájába voltam. Meg is dicsért, hogy milyen ügyesen oda értem. De letörtem csak annyival, hogy ne szokjon hozzá.

Majd elkezdte Christian a heti okítást, és ismertetni, hogy ki mikor hol lesz, és mit csinál.

- Kimi! Délután mész pálya –és szabályismereti minimumvizsgát írni, Benhez. Reméljük, hogy most a pályaismeretit nem poénkodod el. Holnap délután mész Halievel karöltve, fényképezésre. Promó anyagoknak.

- Halie! Neked is pálya – és szabályismereti vizsga, Kimi után. Promós dolgok. – majd folytatta.

- A kiosztott papírokon láthatjátok a Maláj pálya rajzát. Megbeszélünk minden lehetőséget. Ideális ívtől kezdve mindent.

- És most jön az a rész, hogy az öreg rókák leléphetnek, pelenkások maradnak?

- Igen Kimi! És akkor te is maradsz! – mosolyodott el Christian – átépítettek egy kanyart, így azt te sem ismered. Ezáltal változott az ideális ívre fordulás, és a pálya törése is.

- Tehát akkor kezdjünk bele…

A délután folyamán szimulátoroztunk. Az új kanyart illetően. Én 2x törtem össze az autóm benne.

- A fenéért kellett nekik ilyen furára építeni. Ránézésből befelé dől, de mire odaérsz pont a kigyorsításnál addigra kifelé. Nem is lehet ráfordulni rendesen. – puffogtam magamba miközben magam mellé dobtam a bukósisakot.

- Kimi! Rá lehet fordulni. Nézd Haliet, hogyan megy át rajta.

Na, szép. Ha már valami kicsit jobban megy a kis csitrinek, én vagyok a béna.

Miután végeztünk a délutáni pályaismereti és szabályismereti vizsgával, mindenki visszavonult a kis szobájába.

*

Kicsit büszkén vonultam vissza a lakosztályomba, mivel én elég jól vizsgáztam a szimulátoros pályaismeretin. Kimi nem tudta bevenni az új kanyart. Én megmutattam, hogy mégse vagyok olyan béna mint hiszi.

Lefürödtem, majd lefeküdtem az ágyba, picit pihenni, mire megszólalt a telefonom. Eduardo volt az.

- Szia! Mizujs? – szóltam bele a telefonba

- Szia Halie! Arra gondoltam, hogy a reggeli dolgok kiengeszteléseként elmehetnénk a városba enni egy sütit, vagy akár egy fagyit! Mit szólsz?

- Őőőő nekem ma már semmi dolgom. Úgyhogy mehetünk, elfogadom a meghívást!

- Akkor olyan 15 perc múlva lent a hallba?

- Rendben! Addigra lent leszek.

Van 15 percem elkészülni. Ez nőként egy kicsit nagy feladat. Nem cicomázom túl magam, mert alapból sem az én stílusom. Felkaptam egy Red Bull-os feszülősebb toppot, egy farmer rövidnadrággal, és most kivételesen, hogy kicsit nőnek érezzem magam, egy kisebb magassarkúval. Felkaptam a táskám, beledobáltam a dolgaim és már mentem is Eduardo elé a hallba.