6. Fejezet

Amint láttam, hogy Halie autója a falnak csapódik, azonnal tövig nyomtam a féket és a gázt, és megfordultam.

- Mi a fenét csinálsz Kimi? Nem tudsz rajta segíteni a KED csapat már ott van! Ennél többet nem tehetsz érte!

- Miattam fekszik ott! Hagyj a rohadt életbe! Oda megyek.

Kiugrottam az autóból és rohantam Halie kocsija felé, ahonnan már kiszedték őt. A feje vérzett, a keze a kezem után lendült, és megfogta. Hallottam, hogy mond valamit, de nem értettem kristály tisztán.

- Mond Halie! – csúsztam oda mellé.

- De húz, és vonz! Hadd menjek! – hörögte, és ekkor ijedtem meg leginkább.

- Ne hagyj itt Kislány!! Maradj velem!!! – mondtam sírva

Csak álltam ott, és fogtam a kezét, amit ő szorított. Pillanatokra fel nézett, az orvos megvizsgálta, hogy reagál e a szeme, de nem sokáig volt magánál és vissza esett eszméletlen állapotba.

- Engedd el, ki visszük. – szólt rám a főorvos

A ponyvát már a sportbírók, kihúzták, hogy ne lásson senki semmit. Ott ültem a pálya szélén, és nem tudtam semmit sem tenni, annak érdekében, hogy Halivel menjek. Nem hagyott nyugodni a lelkiismeretem, felpattantam ledobtam a bukómat, és rohantam az orvos után.

- Hadd menjek vele! Én vagyok a csapattársa! Menni akarok!!

- Kimi, nem jöhetsz! – nézett rám a főorvos – Egyelőre a pálya kórházba visszük, onnan, pedig ahogy stabilizáltuk mentőhelikopter viszi tovább a központi kórházba

- Menni akarok vele! – szorítottam meg az orvos karját erősen és szúrósan néztem rá.

- Rendben. Itt várj meg!

Épp, hogy bement a kezelőbe az orvos, Guillaume rohant felém.

- Mi történt? Halie? Nem mozgott és nem válaszolt!

- Én csak meg akartam, előzni, és és…. – nem tudtam folytatni és kitört belőlem a sírás.

Rá támaszkodtam egy korlátra és a kezeim közé temettem az arcom. Guillaume oda jött hozzám, majd telefonált.

- Mindent tudni akarok a roncsról! Üljetek be a Race Controllba és kockázzátok ki a balesetet! Minden apró dolgot tudni akarok!!!

Már láttam, hogy indították a mentőhelikoptert, ekkor kaptam fel a fejem. Halivel egy hordágyon rontottak ki a kezelőből, én pedig rohantam utánuk. Betették a helikopterbe, a fejembe húztak egy sisakot, és indultunk is. Végig fogtam a kezét, és potyogtak a könnyeim. Nem hittem volna soha, hogy egyszer is balesetet okozok. Guillaume a pályán maradt a többiekkel, és a baleset okát keresték.

Ahogy leszállt a helikopter, máris vették ki és vitték a vizsgálóba, illetve azután a műtőbe. Míg Halie a műtőbe volt, befutott Sebastian, Jenson, Guillaume, és mindenki aki számított. Már vagy 10-en vártunk kint, mikor kijött az orvos a műtőből.

- Ki a hölgy közvetlen hozzátartozója?

- Én a csapattársa vagyok! Tudni akarom, hogy mi van vele!

- Megműtöttük. Amit tudtunk most, megtettünk érte. Sajnálatos módon kómába esett. Most már rajta függ, hogy felébred e, vagy sem. De erős szervezete van. Minden okunk meg van arra, hogy a pozitív változásban bízzunk.

- Értem. – és ültem vissza a fotelba, és a kezembe temettem az arcom.

- Visszavisszük, a szobájába, és várunk. Nem tudunk mást tenni.

Christian is bejött délután. Megölelt, és biztosított arról, hogy a párás műfű volt a hibás a balesetben nem pedig én. Haliet idő közben bevitték a szobájába. Körülötte tele volt gépekkel a szoba. Minden pityegett, és mért. Ijesztő volt így látni, egy életerős lányt. Aki ráadásul a csapattársam. Attól függetlenül, hogy nő, titkon be kell, hogy valljam: bírom a csajt.

*

Minden színtiszta fehér volt és fénylett minden. Ott ültem magam mellett, a kórházi ágyon, és velem szemben nagypapám állt, és beszélt.

- Miért nem mész vissza? – kérdezte csengő hangon

- Nem tudom.

- Ne félj Halie! Mindig ott vagyok veled és vigyázok rád! Ne tedd tönkre a csapatod morálját menj vissza. – és oda lépett mellém, és most már ketten néztük a testem.

- Félek Papa! Félek, hogy meghalok! – sírtam volna, de papám közelsége nyugalommal töltött el.

- Ne félj Kincsem! Vigyázok rád!

Miután ezt mondta, kezem szorításából eltűnt a keze. Végig nézhettem, az eddigi emlékeimet. Láttam az első szárnypróbálgatásom gokarttal. Ahogy nagypapám foglalkozott velem. Majd a GP2-es debütálásom és a bajnoki cím átvételét is láthattam, ismét. Miután minden meghatározó pillanatot megtekintettem újból, visszatértem a testem mellé a szobába.

Mellettem Christian ült, és beszélt hozzám. Kimi a közeli fotelban dőlt ki, de egy percet sem tágított mellőlem.

- Kérlek, bocsáss meg Halie! Nagy hibát követtem el, hogy hagytalak pályára menni. Annyira sajnálom. Az én hibámból fekszel itt. Ha nem épülsz, fel lemondok a csapatvezetői posztról. Kudarcot vallottam, mint ember, mint csapatvezető.

- Ne hibáztasd magad Christian! – szólalt meg Kimi – Ha nem kényszerítem védekezésre, akkor nem ülnénk itt. – majd felpattant és kiviharzott a szobából.

Én pedig futottam vele. Kikapott egy doboz cigit a zsebéből, és rágyújtott. Sebi követte.

- Mit csinálsz? – kérdezte meglepődötten

- Azt hiszem rágyújtottam!

- Ha cigizel, nem oldasz meg semmit…

- De legalább megnyugszom relatív. Nem tudok rendesen aludni. Mardos a lelkiismeret. Ezerszer játszottam le a szitut a fejembe, és én vagyok a hibás, hogy itt vagyunk. – és ebben a pillanatban megjelent egy egy könnycsepp tengerkék szemében

Lassan csorgott végig az arcán, és közben úgy szívta a cigit, mint egy gyárkémény. Egy fél dobozzal szívott el, mikor Sebi és ő visszatértek az ágyam mellé.

Christian addigra elment mellőlem, sajtótájékoztatót tartani a kórház elé.

- Sajnálattal közlöm minden kedves rajongóval, hogy Halie Smith kómába esett a balesetet követően. – majd nagyot sóhajtott és nyelte a könnyeit – Minden okunk – ismét szünetet tartott – meg van, arra…hogy a legjobbakban bizakodjunk! Szeretném megragadni az alkalmat, hogy bejelentsem…hogy…a hétvégi futamon a Red Bull Racing 1 pilótával áll rajthoz. A Red Bull Racing mindent megtesz…a baleset okának kiderítéséért. Köszönöm szépen! Ne haragudjanak. – és visszalépett a kórház falai közé, és csendben potyogtak a könnyei miközben hátát az ajtónak támasztva csúszott guggolásba.

Néma csönd telepedett a kórház előtti térre. A következő pillanatban ismét a testem mellett találtam magam. Kimi ült mellettem és Sebi. Kimi a kezem fogta, és záporoztak a könnyei.

- Figyelj Kiscsaj! Itt ne hagyj a pácban! Lehet, hogy az elején nem bírtalak, de ne hagyj itt! Sajnálom, hogy szívattalak! Ébredj fel!! Várunk!

Christian nézett be hozzám, és félre hívta Kimi.

- Christian! Beszélnünk kell! Halie mitől félt annyira abban a kanyarban pontosan?

- Ez nagyon régi történet. – eközben oda sétáltak mellém – A nagypapája 10 évvel ezelőtt nálam versenyzett szintén a Red Bull színeiben, és egy végzetes kerék összeakadásban vesztette életét. Ugyan abban a kanyarban, amit Halie nem tudott soha rendesen bevenni. Halie ott volt a versenyen, és végig nézte a nagyapja halál tusáját. Azóta most először jött erre a pályára.

Kimi visszaült mellém és a kezem a kezei közé fogta, így hajtotta a fejét álomra, az ágyam szélén.

*

Próbáltam kinyitogatni a szemeim. Éreztem a fájdalmat a testemben. Mindenem fájt. Elkezdtem szorongatni Kimi kezét a kezeim között.

- Kimi… - nyekeregtem alig hallhatóan, és elkezdtem szorongatni a kezét.

Erre Kimi felpattant.

- Itt vagyok kislány! Várj! Hívok orvost! – és megsimogatta a hajam sírva mosolyogva.

A doki megvizsgált, de mondta, hogy valószínű még egy hétig bent kell feküdnöm, és további vizsgálatokat végeznek el, hogy vannak e maradandó sérüléseim.

- Imádlak Kislány! Jó, hogy ismét köztünk vagy! – nyomott egy puszit Kimi a hajamra. – Ezek után vigyázok rád!

- Utállak Jégember! – erőltettem egy mosolyt az arcomra.

- Tudom Kislány! De én imádlak!

- És én is imádlak Halie! – mondta Sebi és a két fiú a nyakamba borulva szorongatott.

Éreztem Kimi arcán, hogy végig folynak rajta a könnycseppek.

- Na ne sírjatok itt nekem! Mert akkor én is fogok!

- Egy mindenkiért – szólalt meg Sebi

- Mindenki egyért! – folytatta Kimi

Ezt az egészet Christian az ajtóból nézte végig.

- Már úton vannak a szüleid Halie! – szólalt meg az ajtóból

- Köszönöm! – tátogtam szinte

- Nincs mit! Sa…

- Christian…semmi… - mosolyogtam rá

- Köszönöm! – és kiment a kórteremből.

- Egy percig sem lehetsz egyedül! Nem hagyunk magadra kislány! – ölelt meg ismét Kimi

Az elmondásokból kiderült, hogy egy egész napot nem voltam magamnál. Tehát ma már Kimiéknek időmérő van délután.

- Na menjetek! Nyerjétek meg az időmérőt! - hesseltem ki őket a szobából.

- Rendben Kislány! Csak neked!

Ahogy kitették a lábukat a szobából anyukám jött be.

- Jól vagy Kincsem? – kérdezte szipogva

- Nyugi! Megmaradok! – mosolyogtam fekve az ágyba.

Egész nap bent volt nálam anyukám, míg el nem kezdődött az időmérő. A boxomba a szerelőgárdám állt, egy hatalmas táblával a kezükbe, amire ez volt írva: ’Halie! We are with you!’

Mutatták Kimit ahogy áll az autó mellett, és egy feliratra mutat az oldalán. A nevem volt felfestve az autó oldalára.

- Kimi! A csapattársad neve szerepel az autódon. Jelent ez valami gyengéd szálat? – kérdezte egy túlbuzgó riporter

- Semmit! Az ő neve szerepel az autómon, mert minden tiszteletem az övé! Gyógyulj meg Kislány! – és eltűnt a kamera elől egy huncut mosollyal az arcán.

Nagyon aranyos volt Kimitől, hogy felfestette a nevem az autójára. Oda fordultam anyuhoz, miközben fogta a kezem.

- Anyu. Láttam papát…

- Biztosan csak azért, mert beverted a fejed! Ne beszélj csacsiságokat! Inkább nézzük a futamot.

Akárki akármit mond, én tényleg láttam a papámat. Nagypapám is autóversenyző volt, mikor kerek 10 évvel ezelőtt ezen a pályán az életét vesztette, abban a kanyarban ahol én is balesetet szenvedtem a minap. A sors fintora.